Írta: Fran Smith
Fényképezte: Max Aguilera-Hellweg

Nemrég még hajmeresztőnek tűnt volna az ötlet, hogy idegi kapcsolatok helyreállításával kezeljük a szenvedélybetegségeket. Ám az agykutatás fejlődése felülírta a függőség mibenlétére, okaira és szinte leküzdhetetlen voltára vonatkozó nézeteket. A harminc éve kiadott orvosi tankönyvekben még az olvasható, hogy az addikció valamely vegyi anyagtól való függőséget jelent; minél inkább hozzászokik az ember ehhez az anyaghoz, annál több kell a hatás kiváltásához, megvonása pedig súlyos tünetekkel járt. Való igaz, hogy az alkohol, a nikotin és a heroin így hat; a marihuána meg a kokain azonban másképpen, hisz megvonásuk nem jár remegéssel, szédüléssel, hányással.


Kényszeres rágcsáló – A játékautomata-szimulátorba helyezett patkányra ugyanolyan villogó fények és berregő hangok hatnak, mint a szerencsejátékosra a kaszinóban. Az állat cukorgolyókkal kecsegtető nyílások közül választhat. A megfigyelések szerint mindig abba a nyílásba dugja az orrát, amely – bár a legkisebb eséllyel – a legnagyobb nyereményt, azaz golyót kínálja. Catharine Winstanley, a Brit Columbiai Egyetem agykutatója hasonló kísérleti logikával kimutatta, hogy a kényszeres szerencsejátékos kisebb valószínűséggel hoz kockázatos döntéseket, ha dopaminreceptor-blokkoló szert kap.

A régi modell a függőség legalattomosabb velejárójára, a visszaesésre sem adott magyarázatot. Miért vágyik az ember jóval azután is a torokégető whiskey-re vagy a heroin révületére, hogy fizikai értelemben többé már nem függ tőle?


Leszoktatás – Moszkva mellett, a Marsak Klinikán hat hónapra elegendő Antabuse-adagot ültetnek egy gyógyulófélben lévő alkoholista bőre alá. A terápia lényege: ha megint a pohár után nyúl, a szer hatására azonnal hányni kezd. Jóga, egyéni és csoportos tanácsadás, aminosavpótlás, speciális étrend, antidepresszánsok: a drogklinikán többfajtaterápiás megközelítést is alkalmaznak az alkoholfüggők kezelésében.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2017. szeptemberi lapszámában.