Fényképezte: Jonas Bendiksen

Mindig is lenyűgözőnek találtam a Biblia legutolsó versében olvasható, Jézus Krisztus visszatérését ígérő jóslatot.

Az elmúlt évben hét olyan férfit kísértem figyelemmel, aki Krisztus második megtestesülésének tekinti magát. Közülük most ötöt mutatok be. Tanulmányoztam kinyilatkoztatásaikat, elbeszélgettem követőikkel, és mindeközben próbáltam az ember hit, értelem, illetve a megváltás utáni vágyát fotókkal érzékeltetni.


A MATAJOSI JÉZUS. Más néven: az Igaz Isten. A Matajosi Micuo néven, 1944-ben Okinava szigetén született férfi Tokióban egy kisbusz tetejéről szónokol, hogy bejuthasson a japán parlament felsőházába. Ellenfeleit öngyilkosságra szólítja fel, a bűnösöket a pokol tüzével fenyegeti. Az elmúlt két évtizedben többször is indult(sikertelenül), 2016-ban kéthetes választási kampány során Tokió-szerte hirdette az igét.

Az én szememben már maga a keresztény vallás is titokzatos, talán mert Norvégiában jómagam nem kaptam vallásos nevelést. Ám mindig élvezettel olvastam a Szentírást – sőt, az elmúlt tíz esztendőben egyre nagyobb érdeklődéssel. Újra meg újra visszatértem a titokzatos utolsó vershez: az ígérethez, amelynek beteljesülésére kis híján kétezer éve várnak a keresztények.


A KITWEI JÉZUS. Más néven: A Világ Sziklaatyja, Isten Szava, a Hűséges. A zambiai Ndola kisvárosban, a piacteret körbejárva prédikál a végítélet előtti napokról és a Megváltó eljöveteléről a 43 éves Bupete Chibwe Chishimba. Amikor éppen nem hirdeti az igét, taxisofőrként dolgozik, és rendes utcai ruhában jár. A férfi feleségével és öt gyermekével a szomszédos Kitwében, a félmilliós rézbányászati központban él. Állítása szerint 24 évesen kapta a kinyilatkoztatást.

Ha Krisztus csakugyan visszatérne – tűnődtem –, hogy bevégezze munkáját, mit gondolna az általunk kialakított világról? És mi, emberek mit tartanánk őróla? Ezek a kérdések kavarogtak bennem, amikor elkezdtem messiásokat keresni.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2017. augusztusi lapszámában.