Írta: A. R. Williams
Fényképezte: Erika Larsen

A nunalleqi feltárások 2009-ben kezdődtek; akkor fél méter mélyen húzódott a földben a fagyhatár. A talaj mára egy méter mélységben fölengedett. Jégbe fagyva épen maradtak a rozmáragyarból, uszadékfából, rénszarvasagancsból, csontból faragott tárgyak, ám jég híján korhadni, töredezni kezdenek. Létkérdés tehát a gyors leletmentés.


Rick Knecht régész (balra) és Warren Jones közösségvezető az Arolik folyó mentén kutat, miután egy itteni tanár vadászíjat látott kikandikálni a málló partfalból. Nem találtak semmit, pedig mindent tüzetesen megvizsgáltak. „Nem ülhetek ölbe tett kézzel, nem hagyhatom, hogy mindent elmosson a víz” – mondja Jones.

1900 óta 20 centiméterrel emelkedett a világtengerek szintje, ami már közvetlenül veszélyezteti a parti lelőhelyeket. Ez aggasztóbb a permafroszt visszahúzódásánál is. Mivel a fagyott talaj kienged, Nunalleq süllyed, így erősebben ostromolják a tenger hullámai is. „Elég egy kiadós téli vihar, és az egész lelőhely odavész” – jelenti ki Knecht.


Fogásuk lemérésére várakozó halászok a 2015-ös lazacidényben. A jupikok éves jövedelmének zöme halászatból származik, de félő, már nem sokáig. Tavaly vevőjük sem akadt, ki se mentek halászni.

Tapasztalatból beszél. Az ásatási munkák kezdete óta a nunalleqi partszakaszból vad hullámverés miatt már vagy tízméternyi rész leszakadt. 2010-11-ben különösen kegyetlen volt a tél. A hat kilométerre fekvő mai falu, Quinhagak lakói azt mesélik, hogy óriási jégtömbök csapódtak a parthoz. Mire Knecht és régészcsapata visszatért, az addig feltárt terület egyszerűen eltűnt.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2017. áprilisi lapszámában.