A tét: Virunga
A földkerekség talán legveszélyeztetettebb nemzeti parkjának megmentése.
Írta: Robert Draper
Fényképezte: Brent Stirton
Pompás adottságait tekintve nincs még egy olyan nemzeti park a Földön, mint a Virunga. Mégis mintha átok ülne rajta. A közel nyolcezer négyzetkilométeres területen húzódik esőerdő, nap perzselte szavanna, gleccser táplálta folyó, itt található Afrika nagy tavainak egyike, az egyik legmagasabb hegycsúcsa és két működő, gyakran kitörő tűzhányó. A park területén jó hétszáz madár-, illetve kétszáznál több emlősfaj honos.
Ha a Rutanzige-tó (vagy Edward-tó) partján állva belehallgatunk a vízilovak kórusának panaszos szerenádjába, és lenézünk az érintetlennek tetsző tájra, a lubickoló elefántokra, a kelő Nap korongja előtt sétafikáló nyerges gólyákra, végtelenül kicsinynek érezzük magunkat. Annak ellenére, hogy tudván tudjuk: a legyőzhetetlennek tűnő természet végveszélybe került.
A Virunga jó húsz éve háborús övezet. 1994-ben a szomszédos Ruandában a tuszik és a hutuk között kirobbant, népirtásba torkolló konfliktus Kongóra is átterjedt. Miután a hutuk vereséget szenvedtek, több mint egymillió ruandai lépte át a határt, majd telepedett le a park mellett létesült, iszonyatosan zsúfolt menekülttáborokban. A hutu harcosok megalakították a Demokratikus Front Ruanda Felszabadításáért (fdlr) fegyveres szervezetet, a kongói tuszik pedig a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmében (cndp) csoportosulást és a fegyveres Március 23. (M23) szervezetet. A milíciák egyre öldöklőbb csatákat vívtak egymással, a park véres harcok színtere lett.
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2016. júliusi lapszámában.