A Ság-hegy vulkáni rétegei egy változatos kitörési történet hírnökei.

Legtöbbünknek a vulkán szóról hatalmas robbanásokkal kísért, pusztító kitörések jutnak eszünkbe, a vulkanológusokat pedig az aktív tűzhányókon dolgozó, vakmerő kutatóknak képzeljük. Ám a már kialudt, vagy csak időleges szunnyadó tűzhányók vizsgálata is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerhessük a vulkánok működését, kitöréseik okait. Harangi Szabolcs számára – aki ugyan aktív tűzhányókkal is foglalkozik – az igazi nagy kihívás annak megértése, hogy miért ébredhetnek fel hosszú idő után a már inaktívnak tekintett tűzhányók. Ezek ugyanis óriási veszélyt jelentenek, hiszen mivel senki nem látta már ezeket működés közben, kitörésükre nem vagyunk felkészülve.

A könyv második kiadásába beillesztett új fejezet (Bekukkantunk a vulkánok alá) is Szabolcsnak ezt a kutatási filozófiáját tükrözi: „Egy tűzhányó természetét, azaz működésének esetleges felújulását úgy érthetjük meg, ha feltárjuk a vulkánok alatti magmatározóban zajló folyamatokat és a vulkáni kitöréshez vezető eseményeket, ehhez pedig a vulkáni kőzetek részletes tanulmányozásán át vezet az út. A vulkáni kőzetekben van a titok: azok a kristályok, amelyek ott voltak a helyszínen, részt vettek a magmakamrában zajló eseményekben, ők a koronatanúk. A kőzettani vulkanológia pedig egyfajta detektívmunka, melynek során e koronatanúk vallatásával eljuthatunk a titok felfedéséig, azaz rekonstruálhatjuk a mélyben zajló folyamatokat.” Az új fejezet ennek részleteibe enged betekintést és szerepelnek benne olyan új kutatási eredmények is, mint például az úgynevezett szupervulkáni kitörések indító okai.

Bekukkantunk a vulkánok alá: egy bazaltos és egy szilíciumgazdag magmás rendszer elvi felépítése a forrástól (olvadási oszlop, azaz magmaképződés) a felszínig (vulkáni kitörés).

Bár a Kárpát-Pannon térségben nincsenek jelenleg működő tűzhányók, a hazai vulkanológiai kutatások az aktív, működő vulkánokkal rendelkező országok kutatóinak is tudnak segíteni: „Az elmúlt 18 millió évben nagyon változatos vulkáni tevékenység folyt itt – folytatja Szabolcs –, amelynek képződményei, mint valami nyitott könyvek mesélnek ezekről a változatos folyamatokról. Úgy vélem, hogy térségünk egyfajta vulkanológiai természeti laboratórium.” És ebbe a laboratóriumba bárki be is sétálhat – akár szó szerint is –, ha például ellátogat a Ság-hegyre. A könyv igen részletes, látványos leírásait olvasva azonban akár át is élhetjük az egykori kitörést: „Mintegy 5 millió évvel ezelőtt a mai Kemenesalja területét mocsaras, kisebb-nagyobb tavakkal és kanyargó folyóvizekkel tarkított táj jellemezte. Nyugodtnak tűnt minden, mígnem egyszer csak megremegett a föld, majd fehér gőzfelhő és sötét hamufelhőoszlop emelkedett fel. A hamufelhőoszlop aljától a felszín közelében gallérszerűen szétterjedő, gomolygó, gázokban gazdag vulkáni törmelékár söpört végig. … A hamufelhő-kitöréseket aztán lávatűzijáték és lávaszökőkút működések követték, amelyek a tűzhányó széles kráteréből fölcsapva vörösre festették az esti égboltot.”

Harangi Szabolcs egyik kedvenc vulkánjánál, az izlandi Lakinál.

Természetesen Harangi Szabolcsnak is vannak kedvenc tűzhányói, melyek kivétel nélkül szerepelnek a könyvben: „A tűzhányók közül elsősorban azok kerültek közel hozzám, amelyek működése mögött olyan történetek vannak, melyek nagyon megérintettek. Ilyen az izlandi Laki, amelynek 1783-as kitörése globális hatású volt és máig tanulságos az, hogy miképpen alakítja a vulkáni működés a társadalmak életét. Nagy élvezettel olvastam az eredeti leírásokat, dokumentumokat, amiből kiderül, hogyan reagáltak az emberek e vulkánkitörésre.”

Szabolcs ugyancsak sokat foglalkozott az indonéz Tamborával, ennek kitörését nem csupán egy vulkanológus szemüvegén át követhetjük végig a könyv lapjain, hanem az egykoron ott élőkről is sokat megtudhatunk: „Az 1815-ös kitörése előtt közel 5000 évig aludt a vulkán. Nem sokan gondolták volna, hogy az akkor 4300 méter magasságba emelkedő hegy pusztító kitöréssel fog felébredni. Abban a politikailag meglehetősen instabil helyzetben az emberek vagy az európai hódítóktól, vagy a felkelőktől rettegtek, így amikor a tűzhányó 1815. április 5-én az esti órákban hatalmas hangrobajjal kitört, akkor az 1300 kilométer távolságban lévő Batáviában Thomas Stamford Raffles kormányzó hajókat küldött ki a tengerre, hogy ellenőrizzék az esetleges idegen betolakodókat. Sulawesi szigetén fegyveres hajót küldtek ki a tengerre, mert azt hitték, kalózok támadása áll a nagy hanghatás mögött. Jáva keleti részén pedig forradalmárokat kerestek. A helyi papok másképpen értelmezték a történteket, és azt gondolták, hogy a hegy istenei a vulkánkitöréssel az európai betolakodókat akarták elűzni. A vulkánkitörés tehát felkészületlenül érte a lakosságot, és csak a tűzhányó környezetében közel százezer áldozatot szedett. A következő évben szerte az északi féltekén nyár nélküli év volt, tízezrek estek áldozatául a vulkáni télnek.”

 

A GeoLitera gondozásában megjelent könyvben az egykori vulkánkitörésekről szóló részletes leírások, kordokumentumok mellett a legfrissebb kutatási eredmények is megtalálhatók, ezért szakemberek is haszonnal forgathatják. A bonyolult folyamatokat is közérthetően leíró részek, a megértést segítő, részletes magyarázó ábrák és a látványos fényképfelvételek miatt pedig minden olvasó örömmel veheti kézbe, aki egy kicsit is érdeklődik a vulkánok iránt és szeretné jobban megismerni a Kárpát-Pannon térség tűzhányóit.

A könyv megrendelhető a GeoLitera kiadótól vagy az Eötvös-pontokról.