NAGYÍTÁS

Kaszás Gergő, Perseida meteorokat ábrázoló panoráma képének készítéséhez több óra expozícióját is felhasználta. A fotográfus az egyedi kompozícióhoz fűződő élményeiről és technikájáról az alábbiakban számol be. „Barátaimmal meteorvadászatra indultunk a Visegrád feletti Prédikálószékre, 639 méteres magasságba. Eredetileg az északi irányt szerettem volna fotózni, de sajnos a Börzsöny felett nagyon erős felhősödés volt. Ezért a hegy déli fekvésű oldaláról, a Vadálló-kövekről, a Visegrádi hegységben található vulkanikus eredetű sziklákról próbálkoztam.

A fotó alapjául szolgáló Tejút panoráma 29 képből áll, amelyben az égboltot képszeletekre felosztva exponáltam több alkalommal. Ez legfeljebb nyolc-tíz fotó lehetett egy állásból, mert a Föld forgása miatt lehetetlen lett volna összeilleszteni a végleges képet. Éjfél körül nyugati irányból erős fátyolfelhőzet érkezett, ezért szerencsém volt, hogy be tudtam fejezni a panoráma fotózását, mielőtt végérvényesen beborult volna.

Az összeillesztésnél előnyben részesítettem azokat a képeket, amelyeken találtam meteort. Így, kompozit technikával, az összes hullócsillag, amit az este folyamán megörökítettem, mind egy fotóra került. A képfeldolgozáskor a meteorok ívei minimális geometriai korrigálást és beforgatást igényeltek a radiáns irányába. A publikált képen alul egy repülő nyoma, felette egy műhold nyoma látható, míg a többi felfénylés a rajhoz tarozik.”