Vanik Zoltán: A taliándörögdi űrtávközlési állomás című fotója 2014. szeptember 21-én volt a nap képe.

Telihold március 12-én
Márciusban a holdtöltét 12-én, vasárnap figyelhetjük meg, égi kísérőnk a napnyugtával egyidejűleg emelkedik majd fel a keleti horizonton. Az ország keleti szélén, Debrecenben 17:30, Budapesten 17:41, míg a nyugati határ közelében, Szombathelyen 17:51 a pontos időpont, a mintegy 20 perces eltérés Földünk forgási sebességéből adódik. Holdkelte (illetve napkelte, napnyugta) megfigyelésekor mindig igyekezzünk olyan helyszínt választani, ahonnan jó rálátásunk van a horizontra. Ha a látóhatáron domb, épületek, vagy akár erdő húzódik, ez a horizont legalsó részét eltakarja, így a megfigyelt égitest kissé később kel, vagy korábban nyugszik le, mint teljesen akadálytalan, sík terepen. Ha fényképezni szeretnénk az eseményt, a kompozíció tervezése során mindig számítsuk bele a terepviszonyokat, hogy ne érjen minket csalódás!

Hold-Jupiter együttállás március 14-15-én éjjel
Telihold után két nappal, március 14-én a Jupiter egészen közel látszik majd a Holdhoz, már napnyugta után bő 2 órával felkelnek, ekkor a két égitest alig 2 fok távolságra lesz majd egymástól, ám az éjszaka során a távolság apránként növekszik, 15-én hajnalra már eléri az 5 fokot is. Akinek lehetősége van rá, az esti órákban gyönyörködjön a látványosságban, a későn fekvők számára pedig érdekes lehet éjfél felé a Jupiter négy nagy (Galilei-féle) holdjának megfigyelése is. Kis kézi távcsővel, binokulárral a legkönnyebb megpillantani a holdakat, az éjszaka közepén egyenes sorban láthatjuk mind a négyet, a Jupitertől jobbra felfelé az Io, míg a bolygó bal oldalán, lefelé sorban az Europa, a Ganümédesz és a Kallisztó látszanak majd.

A Hold és a Jupiter viszonylag gyakran kerülnek egymás látszólagos közelébe égboltunkon, az együttállás megfigyelése mégis minden alkalommal mást ad az eltérő holdfázis és a két égitest távolságának változása miatt.

Búcsú az alkonyi Vénusztól
Az elmúlt hónapok során hozzászokhattunk az alkonyi, nyugati égen a ragyogóan fényes Vénusz kedves látványához, azonban belső bolygószomszédunk látszó égi útján egyre közeledik a Naphoz, egyre hamarabb lenyugszik. Míg 15-én még majdnem két órával napnyugta után tűnik el a horizonton, 20-án már csak egy órával marad le a Naptól, 23-án alig fél órával követi a napnyugtát, megpillantása ekkor már igen nehéz. Ha szeretnénk még gyönyörködni a látványában, mihamarább tegyük meg! Távcsővel rendelkezők számára különösen érdekes lehet a Vénusz megfigyelése ilyenkor, ugyanis - a Holdhoz hasonlóan - fázisokat láthatunk rajta, s vékony sarlóként pillantható meg ezekben a hetekben.
Esthajnalcsillagként, népi nevéhez méltóan, nemsokára a hajnali, keleti égbolton ragyog fel, április elejétől kereshetjük majd napkelte előtt egy órával.

Hold-Szaturnusz együttállás március 20-án
A nagyon későn fekvők, vagy a nagyon korán kelők számára lehet érdekes 20-án hajnal előtt a félhold és a Szaturnusz együttállása, a két égitestet hajnali 2 után kereshetjük a délkeleti-déli égbolt alján, a Hold alatt 4 fokkal látszik majd a gyűrűs bolygó.

Tavaszi napéjegyenlőség március 20-án
A csillagászati tavasz idén március 20-án, hétfőn délelőtt 11:29-kor köszönt be, a Föld éves útja során ez az egyik jeles nap, amikor a tengelyferdeség miatt évszakosan váltakozó megvilágítás egyformán éri az északi és a déli féltekét. A Nap ekkor pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, a nappal és az éjszaka hossza azonos, ettől kezdve azután egyre növekszik a nappalok időtartama.

Állatövi fény az esti égen
Naprendszerünkben a bolygóknál és kisbolygóknál jóval apróbb méretű „égitestek” is keringenek, nagyrészt a Mars és a Jupiter pályája közt. Annyira aprók, hogy a milliméter törtrészében mérhetőek csak: mikroszkopikus porszemcsék, amiket jelenlegi ismereteink szerint valószínűleg a Naprendszerben keringő üstökösök hagytak maguk után évmilliárdok alatt. A napfény más égitestekhez hasonlóan ezeket a porszemcséket is megvilágítja, s tavasszal, ha tiszta az égbolt, települések fényétől távol, holdfény nélküli kora estéken láthatjuk az állatövi fény formájában. Március második felében napnyugta után úgy másfél órával nézzünk nyugat felé: az égi háttérnél fényesebb, kissé balra dőlő, derengő kúpként nyúlik felfelé az állatövi fény. A látóhatár közelében a legfényesebb és legszélesebb, fokozatosan elvékonyodik és elhalványul, kicsúcsosodó vége nagyjából a Fiastyúkra mutat. Este 19 - 19:30 körül lehet megpillantani (majd a március 26-án esedékes óraátállítást követően egy órával később keressük), ezt követően nagyjából egy-másfél órán keresztül látható marad.


Állatövi fény
Fotó: Wikipedia

Esti holdsarló a hónap utolsó napjain
Március 28-án lesz újhold, ezt követően ismét az esti égbolt vendége lesz égi kísérőnk, 29-én este 8 óra felé érdemes keresni a nyugati ég alján a Holdat. Ilyenkor, ha vékony holdsarlót látunk a szürkületben, még egy érdekességet megfigyelhetünk rajta: a ragyogó sarló mellett a közvetlenül nem megvilágított része is láthatóvá válik, halvány, szürkés árnyalatban. Ezt a derengő fényt a Holdra a Föld felszínéről, felhőzetéről visszavert napfény okozza, teljes koronggá egészítve ki a fényes sarlót. A jelenség neve hamuszürke fény (a színe alapján, ókori elnevezéséből) vagy földfény (a jelenség oka miatt).
29-én este a holdsarlótól jobbra, 7 fok távolságban a Merkúr bolygót is láthatjuk majd, 30-án este pedig a Marsot, hasonló távolságban.

Távolságmérés az égbolton
Érdemes szót ejteni az égi távolságmérésről, annak egyszerű, gyakorlati módjáról. Mind a Hold, mind a Nap látszólagos égi átmérője fél fokos, ha a Holdtól szeretnénk távolságot mérni, egy hozzá közeli égitest esetén könnyen megbecsülhető a távolság, ha a Hold méretével hasonlítjuk össze. (A 14-én várt Hold - Jupiter együttállás esetén este közel 4 telihold fér a két égitest közé, míg másnap hajnalra már 9-10 telihold.).

Illusztráció: Landy-Gyebnár Mónika

Kicsit egyszerűbb mérési módszert kínál a saját kezünk: ehhez mindig egyenesen előrenyújtott kar szükséges. A kisujjunk hegye (az utolsó ujjpercünk) 1 fokos égrészt takar le; a hüvelykujj hegye 2 fokot fed; a mutató, középső és gyűrűs ujjaink egymás mellett szorosan tartva 5 fokot; összeszorított öklünk két széle közt 10 fok van; kinyújtott és széttárt kisujjunk és mutatóujjunk segítségével 15 fokot mérhetünk, míg szétnyitott hüvelyk- és kisujjunk közt 22-25 foknyi távolság van. Kezünk ugyan nem egyforma, de az arányai nagyjából megegyeznek mindenkinél, ha valakinek különösen hosszú vagy rövid ujjai vannak, ez egy kis eltérést ad ugyan, de a könnyű használhatóság miatt elhanyagolható. No de miért érdemes távolságot mérni az égbolton? Ha látunk valami számunkra ismeretlen jelenséget, erős fényű égitestet, könnyebben lehet utólag beazonosítani, ha megmérjük például a horizont feletti magasságát, vagy valamely ismert égitesttől való távolságát. Ugyanennyivel megkönnyíti a dolgunkat akkor is a mérés, ha keresünk valamit az égbolton, és tudjuk, hogy mennyire van, például a Holdtól, vagy milyen magasan látszik a horizont felett.