Fotó: NOAA

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos lapban közölt tanulmány azt mutatja be, hogyan lehet megfogni, megvizsgálni a parányi plasztikokat. A cikk írói szorgalmazzák a mikroműanyagokra vonatkozó keretrendszer kidolgozását is.

A folyamatosan növekvő globális termelés eredményeként egészen elképesztő mennyiségű műanyagot halmoztunk fel a bolygón: 2014-ben összesen 311 millió tonnát gyártottak világszerte, ennek több mint egyharmadát hasznosítják csomagolóanyagként, az 5 milliméternél kisebb mikroműanyagok pedig ezekből az egyszer használatos plasztikokból lesznek, amint, főleg az ultraibolya-sugárzás hatására, apró darabokra esnek szét.

A Laboratorium.hu ismeretterjesztő portál cikkéből kiderült, hogy a mikroműanyagok az állatok tápcsatornájába jutva önmagukban is veszélyesek, de mivel különböző szennyezőanyagok tapadhatnak meg rajtuk, az emberre nézve is kockázatot jelentenek, hiszen a tengeri halak, kagylók az élelmiszerláncba is bekerülnek.

Planktonháló 
Fotó: Laboratorium.hu

Ahhoz, hogy minél több ismeretünk legyen a mikroműanyagok előfordulásáról és veszélyeiről, mindenekelőtt ki kell mutatni a környezetben és az ivóvízben egyaránt. A mintavétel során az alapelv a víz térfogatának csökkentése, ami lehetővé teszi, hogy nagy térfogatú mintából (több köbméternyi) csak a szilárd anyag kerüljön a laboratóriumba. Folyók és tengerek mintázásához neuszton- vagy planktonhálót használnak 300 µm-nél nagyobb pórusátmérővel. Ez az eszköz csak víztestek felszínéről képes mintát venni. A szennyvíztisztító telepeken alkalmazott mintavételi eljáráskor 1 köbméter szennyvizet szivattyúznak át egy szűrőn.

A mintavételt követő lépés a műanyagrészecskék vagy -szálak különválasztása az üledéktől és szerves anyagoktól (pl. növényi részek), amelyek zavarnák az azonosítást. A mintaelőkészítés utolsó lépésében a műanyagrészecskéket alumínium-oxid vagy arany szűrő segítségével választják el.

Optikai mikroszkóppal (balra) és infravörös spektroszkópiával (jobbra) készített képek a mintákról.
Fotó: Laboratorium.hu

A mikroszkópos képeken gyakran szerves szennyeződések is láthatók, ez is azt mutatja, hogy a szerves anyagok leválasztása nehéz, a jó mintaelőkészítés pedig az egyik legfontosabb lépés.

A mikroműanyagok azonosítása a spektroszkópia elve alapján történik. Ennek lényege, hogy a különböző műanyagok eltérő energiaelnyelése alapján határozzák meg azok típusát. Ezek a módszerek optikai mikroszkóppal kombinálva alkalmasak különböző részecskék méretének, struktúrájának és anyagfajtájának meghatározására.

A mikroműanyagok vizsgálatára a WESSLING Nemzetközi Laboratóriumhálózatánál kidolgozott módszer legnagyobb eredménye, hogy magában foglalja a mintavételt, a mintaelőkészítést és a vizsgálatot is. Egészen 15 µm méretig (ez egy átlagos hajszál vastagságának a negyede) képes azonosítani a műanyagrészecskéket .

Az új módszer kétségtelenül nagy lépés a mikroműanyagok detektálása terén, ám ahhoz, hogy a különböző helyen létrejövő eredmények összehasonlíthatóak legyenek, először is szükséges egy egységes definíció megalkotása a mikroműanyagokra (pl. szükséges-e egy alsó mérethatárt bevezetni a maximum kritériumon (5 mm) túl, és párhuzamosan megalkotni a nanoműanyag pontos definícióját. A kidolgozott szabványos módszerek lehetővé tennék az adatok nemzetközi validálását.

Az édesvizekre külön hangsúlyt fektetve a tudomány jelen állása szerint szükséges lenne feltárni a mikroműanyagok édesvízi előfordulását: honnan kerül a vízbe és merre tart. A vizeinkben előforduló parányi műanyagok veszélyeit az Európai Tengervédelmi Stratégiáról Szóló Keretirányelvben (2008/56/EC) már leírták, ám további jogi és gyakorlati intézkedés is szükséges.

Forrás: Laboratorium.hu

Kapcsolódó cikk: Apró műanyagok  a táplálékban