„A Duna virradóra Pest és Buda között keményen befagyott. Következő napon (január 24-én) a Duna jegén és partján felállított katonaság a dermesztő hidegben Hunyadi Mátyást királlyá kiáltotta ki.”

A királlyá választáson Mátyás azonban nincs jelen, Prágában raboskodik. „Mátyás királyért Szilágyi Mihály és a kíséretében lévő urak Csehországba indultak. Esztergomnál átalmenének a gyégen a Dunán, és felmenének a morvai határba … A magyarok felvevén a királyokat, egyenest alá sietének véle Buda felé … Mikoron szinte húshagyatban (húshagyó kedd 1458-ban február 14-én volt) Esztergom felé a Dunára jöttenek volna, immár röpedezni kezdett vala a gyég: de mégis a seregek nagyobb része általméne a Dunán a királlyal.” … - olvasható Heltai Gáspár krónikájában.

Mai fejjel nehéz elképzelnünk a Dunát úgy befagyva, hogy nemhogy egy embert, de egy egész hadsereget elbírjon. Holott ez nem volt ritka esemény az elmúlt évszázadokban. Réthly Antal meteorológus Időjárási események és elemi csapások Magyarországon című vaskos könyvében, amelyben közel kétezer év érdekes eseményeit gyűjtötte össze, számos a dunai jéggel kapcsolatos feljegyzést találunk. Az első erről szóló írásos említést Réthly 172/173 teléről találta, sajnos konkrét helyszínre való utalás nélkül. „A rómaiak legyőzték a szászokat, üldözték őket a Dunán, azon harcoltak miként a szárazföldön”.

Hogyan fagy be egy folyó?

A 16. századtól megszaporodtak az ilyen jellegű feljegyzések, nem csak az írásbeliség elterjedésének köszönhetően, hanem elsősorban az ún. kis jégkorszak miatt. Bár a lassú lehűlés már a 13. században megkezdődött, kis jégkorszak névvel leginkább a 16. századtól a 19. század elejéig tartó hűvösebb időszakot illetik. Az alacsony átlaghőmérséklet és a gyakori extrém hideg telek nem csak hazánkban éreztették hatásukat, számos feljegyzés szól arról, hogy erős jégképződés volt többek között a Fekete-tengeren, az Adrián és a Márvány-tengeren is. Ezekben az évszázadokban a gyakori kemény telek miatt nem számított ritka eseménynek, ha télen beállt a jég a Dunán, és csónak helyett napokig, néha hetekig csak gyalog vagy szekérrel lehetett közlekedni a vastag jégpáncélon.

A jég általában csak a tél második felében (január-februárban) állt be a Dunán, ugyanis a folyami jégképződéshez tartósan erős hidegre van szükség. A folyókon a jégképződés a part közelében lévő lassúbb folyású részeken valamint a mederfenék közvetlen közelében indul meg. Ez utóbbi, az ún. fenékjég a kritikus méretet elérve a felhajtóerő hatására a felszínre emelkedik, és a partközeli jégdarabokkal a víz felszínén jégtáblákká tapad össze: megkezdődik a jégzajlás.

Ha a jégzajlás tovább sűrűsödik a folyó zátonyokkal, szigetekkel tagolt, rossz lefolyású sekély részein, a jég megáll. (A Dunán a folyószabályozás előtt sok ilyen szakasz volt, például Komáromnál és a mai Budapestnél is.) Az így képződött akadályon a fentről érkező újabb jégtáblák nem tudnak továbbjutni, ezért feltorlódnak, vagyis beáll a jég.

A jég beállta után a vizet borító jégtakaró a folyásiránnyal ellentétes irányba növekszik. Ha fentről újabb jégtáblák érkeznek, és a már beállt jég alá csúsznak, ott könnyen megakadnak, így több méter vastag ún. jégdugó keletkezik. Mivel ez alatt már nagyon kevés a hely a mederben, olvadáskor a nagyobb árhullámmal érkező víz már nem tud lefolyni a jégtáblák alatt, így a növekvő feszítőerő egy idő után szétrepeszti a jégpáncélt. Ekkor újra megindul a jégzajlás, amely a felgyülemlett nagy mennyiségű víz és jég miatt gyakran pusztító jeges árvíz formájában vonul le. Hazánkban a legnagyobb vízállás mellett levonuló és legpusztítóbb jeges áradás 1838 márciusában következett be.


Csaták és mulatságok sorsát döntötte el a „befagyott” folyó

Ha a folyón kialakult jégpáncél elég vastag és biztonságos volt, kijelölték az átkelésre alkalmas helyet, amelyet rendszerint homokkal vagy szalmával szórtak fel, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést. 1780. február 22-én Pozsonyban „…a fagy a Dunán való jeget annyira megerősítette, hogy egynéhány napoktól fogva a legterhesebb szekerek is rajta által mehettek”. Az ún. jéghidat helyenként ki is világították, mint ahogy arról egy 1788-ban decemberben kelt feljegyzés szól, ebben az évben ugyanis szokatlanul korán befagyott a Duna: „Pest-Buda városoknak szép Rend tartásai között emlékezetes az, hogy a Dunán által a jégen világosító lámpások vagynak ki-rakva a járt útnak mind a két felén.”

Ennek a természeti jelenségnek gyakran sorsfordító szerepe volt egy-egy háborús eseménynél is. Többek között Esztergom történetében 1242-ben: „Bathus főtatár khán … az idén téli időben a béfagyott Dunán által koeltoezvén Esztergámra ütének…” Hasonlóan járt Győr is 1656 januárjában, amikor „a törökök a befagyott Dunán átkelve néhány 100 keresztényt lemészároltak”.

Nemcsak Mátyás királyhoz, hanem V. Lászlóhoz is kötődik „jeges említés”, ha nem is a királlyá választása, de a születése kapcsán. Réthly gyűjteményében egy 1440-ből származó írás így hangzik: „A többi szolgálattal azután Kottanerné az előbb elutazott királyné (Luxenburgi Erzsébet) után indult Komáromba. Az útban ahol étkeztek, a koronát magokkal bevitték és tovább menve vitték Komáromba, hol a Duna jegén átmenve, a várban a királyné örömmel fogadta a koronával megérkező Kottanernét. A korona éppen idején érkezett meg. Másnap (február 22-én) a királyné László királyt szülte.”

A dunai jég nem csak a célirányos közlekedés vagy a háborúskodás színtere volt, hanem a szórakozásé is. A Vasárnapi Újság gyakran beszámolt a Dunán zajló korcsolyázásokról, mulatságokról. 1864 januárjában „az út mellett a jégen egymásután csuszva buktatja föl egymást az apró nemzedék; e fürge csoport sokaknak mulatságot szerez… Lovagja karján a hölgy csak félve lép a sikos talajon, a gondos anya féltve gombolja összébb gyermekén a felöltönyt, míg némely patiens nélküli orvos a meghülésből eredt betegségek egész sorát látja szeme előtt elvonulni s épít magának a jég hátán is fellegvárakat...”


A 20. század is bővelkedett „jeges” eseményekben

A 19. század közepétől ritkábbá váltak az ilyen jellegű természeti események, ami egyrészt az enyhülő klímának, másrészt a folyószabályozásnak köszönhető. Ez utóbbi révén ugyanis a jégzajlást akadályozó zátonyok, szigetek és sekély, elfajult mederszakaszok nagy részét eltüntették, így a víz a korábbiakhoz képest gyorsabban vonulhatott le.

Ennek ellenére a Dunán, főleg a Budapest alatti szakaszon még ma is több jégtorlaszképződésre alkalmas hely van, amelyek hozzájárultak a 19. és a 20. század nagy jeges árvizeihez – írja Déri József, a Hidrológiai Közlönyben megjelent a Duna jeges árvizei című cikkében. A 20. században elsősorban a kemény teleken állt be a jég a Dunán. 1946-47 telén például a Budapesti szakaszon 83 napig, Mohácsnál 61 napig volt állójég, 1956-57 telén 23 illetve 44 napra, 1962-ben 52 és 37, 1984-85-ben 8 és 25 napra állt be a jég a két városhoz tartozó folyószakaszon.

Fotók: Bécsy László