Írta: Babinszki Edit
Fényképezte: Sárosi Zoltán

Családi indíttatású az őslénytani érdeklődése?

Nem, a szüleim más területen dolgoztak, de kezdettől támogatnak. Tizenhat évesen tőlük kaptam karácsonyra az első komoly geológuskalapácsomat – annyira örültem neki, hogy aznap vele aludtam.

Hogyan kezdődött kapcsolata a dinoszauruszokkal?

Tizenhét évesen láttam egy filmet az Amerikai Természettudományi Múzeum egyik expedíciójáról. Írtam a filmben szereplő kutatónak, Michael Novaceknek, hogy szeretnék csatlakozni hozzájuk, szeretnék dinoszauruszokkal foglalkozni. Novacek válaszolt, és elküldte a National Geographic magazin pár hónappal korábbi számát a róluk készült riporttal. 2003-ban New Yorkban már mint kutató találkoztam vele, egy előadáson a mi páncélos dinoszauruszainkat hasonlítottam össze az amerikai leletekkel. Ha homályosan is, emlékezett levélváltásunkra.

Régen miért nem került elő itthon dinoszauruszcsont?

Természetes okokból ritkán kerül a felszínre csontokat rejtő kőzet. A 2000-es évek elején bauxitbánya nyílt a Bakonyban, ott feltárták ezeket a rétegeket. Az ilyen bányákból kitermelik a bauxitot, aztán visszatemetik a gödröt. Sokszor olyan gyorsan végeznek, hogy  a geológusoknak nincs idejük alaposan megvizsgálni a területet. Az iharkúti bánya szerencsés kivétel: jó időben, jó helyen kezdhettem a kutatást.

Huszonegy évesen már nagy ásatást vezetett. Hogyan kezelték ezt a helyzetet az évfolyamtársai?

Az évfolyamtársaim a barátaim is voltak egyben. Igyekeztem kerülni, hogy főnökként kelljen viselkednem, de tény, hogy egy ilyen nagy munka során valakinek muszáj megmondania, mit és hogyan csináljon a csapat. Ma már nálam tizennégy-tizenöt évvel fiatalabb hallgatók is vannak a csapatban. Ők már nem úgy tekintenek rám, mint haverjukra, akivel együtt járnak sörözni, de a hangulat, a légkör alapvetően ma is inkább baráti.

Hogyan alakította ki az ásatások napirendjét?

Előtte nem láthattam sehol, hogyan is zajlik egy ásatás. Kezdetben mi magunk, együtt találtuk ki, hol táborozzunk, mikor keljünk reggel, meddig dolgozzunk. Három-négy év alatt kikristályosodott a napirend és az, hogy mi várható el a csapattól. Engem például nagyon hajt a lelkesedés, amikor odakint vagyunk terepen, ezért eleinte sokszor rögtön ebéd után visszamentünk dolgozni. Idővel kiderült, hogy jobb beiktatni egy kis sziesztát, és délután négy tájban folytatni a feltárást. Így is megvan a napi nyolc óra munka, ami untig elegendő, ha az ember két álló héten át egy helyen dolgozik.

Miben különböznek a bakonyiak más ásatásoktól?

Kínában, Brazíliában, Argentínában a napi rutin hasonló, mint nálunk. Egyben azonban nagyon eltértek az ottani ásatások: Iharkúton egy bányagödör szélén ásunk tizennégy éve, egy bizonyos réteget bontunk ki centiméterről centiméterre. Ezzel szemben a világ legtöbb nagy dinoszaurusz-lelőhelyén a paleontológusok mérhetetlen területeket barangolnak be, és ha találnak egy csontdarabot, GPS-szel bemérik a helyét, aztán begipszelik és kimentik. Ezeken a területeken nem folyik olyan aprólékos feltárás, mint nálunk.

A világ melyik lelőhelyén ásna szívesen?

Kazahsztánban, azon belül a Kaszpi-tenger menti vidéken, mert ott még rengeteg a feltáratlan terület. Ősállatföldrajzi szempontból is nagyon izgalmas az a vidék: a kréta időszakban ott, a Tethys-óceán északi pereme előtt húzódtak azok a szigetek, amelyek a déli kapcsolatot, a vándorlási útvonalat jelenthették Ázsia és Európa között. A szigetvilág nyugati részein éltek a mi bakonyi dinoszauruszaink.

Melyik volt a legizgalmasabb pillanat munkája során?

Talán az Iharkutosuchus esete. 2000-ben felfedeztünk néhány különleges fogat, amelyek úgy festettek, mintha emlősfogak lennének. Fel is kerestem néhány szakértőt, de kijelentették, hogy mivel nincs gyökerük, ezek a fogak nem lehetnek emlősfogak. A következő ásatáson aztán előkerültek olyan fogak is, amelyeknek volt gyökerük. Fölvetődött, hogy esetleg halfogak, sőt akár dinoszauruszpikkelyek. Egy konferencián tanácsolták, krokodilokat is vizsgáljak meg, mert akad közöttük, amelyiknek speciális a fogazata. Egy vasárnap, 2003 nyarának végén, bementem preparálni az Őslénytani Tanszék laborjába. Egy krokodil koponyájának belső, szájpadlás felőli részét tisztítottam. Egyszerre kipattant onnan az üledék, és megláttam egy ilyen fogat az állkapocsban. Döbbenetes felfedezés volt! Egyrészt rájöttem, hogy különleges krokodilt találtunk, másrészt megoldódott az „emlősszerű halfogak” rejtélye.

Nem fél, hogy ha rosszul fogja-ragasztja, a kezében porlad el a múlt?

Az értékesebb leleteknél bizony eszembe jut. Ha elém kerül egy maréknyi ripityára tört csont, nem biztos, hogy rendesen össze tudom rakni. Akkor belém nyilall: te jó ég, lehetséges, hogy ez az egyetlen fennmaradt példány, ezen akár egy világrengető felfedezés múlhat!

Ha valamelyik dinoszauruszt életre lehetne kelteni, melyiket szeretné leginkább tanulmányozni?

Azt hiszem, a Hungarosaurust. Rengeteg érdekes vonása van, különleges a felépítése, a mozgása. Legutóbb például éppen táplálkozásmódjáról írtunk cikket kutatótársaimmal. A Hungarosaurus fogai ugyanis nem véletlenszerűen koptak, vagyis ez az állat tényleg megrágta táplálékát. Ez csak elvétve jellemző a hasonló páncélos dinoszauruszok körében. Jó lenne tudni, miként festett a Hungarosaurus valójában; sok mindent bizonyítottunk fogai kopása alapján, de maradt még talány bőven.

Mi volt eddig a legveszélyesebb kalandja?

2001-ben, az első szervezett expedíciónkon, a bányagödör felső részén, az erdőben táboroztunk. Egyik nap éppen az ebédünket rotyogtattuk, magyarul gázfőzőn konzerveket melegítettünk, amikor robbantottak a bányában. Minden délben robbantottak, már megszoktuk. De aznap olyan közel voltak, hogy kisebb-nagyobb kődarabok záporoztak az erdőben, némelyik a táborunktól csupán tíz-tizenöt méterre landolt. Süvítve repültek a kövek, törték-zúzták az ágakat, mi meg mindenünket eldobálva vetettük magunkat a fák közé. Kis híja volt, hogy agyon nem ütött minket az a sok kő, centiken múlt az életünk.

Mostanáig tizennégyszer ásott Iharkúton. Maradt még felfedeznivaló?

Körülbelül ötszáz négyzetméternyi területet tártunk fel a lehetséges ötezerből. Évente negyven-ötven négyzetméternyit haladunk, bár most már lassulunk, mert immár két éve háromdimenziós térképezési módszert is használunk. A dolog lényege, hogy gps segítségével minden csontot bemérünk a rétegben, és az adatok alapján elkészítjük a leletek 3D térképét. Bárhol bontottuk meg eddig a réteget, mindenhol találtunk valami fontosat, úgyhogy bőven van még mit föltárni. Ráadásul fölfedeztünk egy újabb horizontot a bányagödör túloldalán, amelyet egyelőre életveszélyes megközelíteni, de ott is gazdag leletanyagnak kell lennie. Reméljük, valamikor a jövőben ott is áshatunk.

Száz éve a geológusok grófok és bárók voltak, volt elég idejük és pénzük utazni, ásni. Önöket ki támogatja?

A National Geographic Society, a Jurassic Foundation, a Magyar Tudományos Akadémia, a Természettudományi Múzeum, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok. Kezdettől fogva pályázunk. A jövő azonban bizonytalan. A bauxitbánya bezárt. Támogatókat keresünk, hogy megmenthessük a lelőhelyet, hosszú távon folytathassuk a kutatásokat. Szeretnénk tanösvényt is létrehozni munkánk és a leletek bemutatására. Világviszonylatban is fontos pont Iharkút: csak a dinoszauruszok közül öt új fajt írtunk le!

Ha nem a bakonyi dinoszauruszokat, mit kutatna?

Szerintem mindenképpen a gerincesek paleontológiáját választottam volna. Vizsgáltam eocén korú kőzetrétegeket is Nyirád környékén, ahonnan teknősleletek, cápafogak kerültek elő. De aztán jöttek a dinoszauruszok, és mindent lesöpörtek az asztalról!

Az interjú a National Geographic magazin 2014. októberi számában jelent meg.