Egyedüli magyarként, rangos nemzetközi elismerést kapott a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.
Fotó: Pete Gábor

Balatonfüreden egy cukrászdában ülünk, előttünk két „asztrokrémes”. Napirend előtt érdeklődöm, hogy fel tudnál-e eleveníteni egy Balatonhoz kötődő csillagászati emlékedet?
1975-ben, első észlelőtáborunkban Balatonkenesén töltöttünk el egy hetet, többek között a Perseidák meteorraj megfigyelésével. Csodálatos hullás volt, és jó közösség: az amatőrcsillagász társasági életbe akkor csöppentem bele igazán először. A fényszennyezés meg sem közelítette a mait, így szép látvány volt augusztus hajnalban a kertek felett az Orion kelése.

Az egyik kedvenc távcső, a 20x80-as Vixen binokulár a balatonfüredi mólóról a Tihanyi Bencés Apátságra irányul.
Fotó: Ladányi Tamás

Beszélgetésünk apropója, hogy az IAU (Nemzetközi Csillagászai Unió) tiszteletbeli tagjává választott. A rendes tagok mellett ez egy új kategória, amellyel világviszonylatban mindössze kilenc ember büszkélkedhet. Mivel érdemelted ki ezt a rangos nemzetközi elismerést?
Azzal, hogy évtizedeken át sokat dolgoztam a hazai ismeretterjesztésért. A Magyar Csillagászati Egyesületet 1990 óta vezetem főtitkárként, és a Meteor magazin szerkesztője, majd főszerkesztőjeként tevékenykedem a nyolcvanas évek óta. Emellett a John Dobson által megkezdett járdacsillagászatot honosítottuk meg hazánkban, melynek keretében valóban az utca emberének mutatjuk meg a csillagokat. Igazán meglepett, hogy az IAU elit csapatába beválasztottak. Ez elsősorban a professzionális csillagászokat tömörítő szakmai szervezet; a tiszteletbeli tagsággal egy új kategóriát hozott létre a szervezet közgyűlése.

A méltatásodban az is szerepel, hogy számos fiatal figyelmét fordítottad a csillagász pálya irányába, akik később elismert szakemberekké váltak.
Nálunk nem nyilván egyetemi képzésről van szó, hanem közösséget kaptak az érdeklődők; mostani szakköreinkben is barátságok szövődnek, és jól láthatóan kezdtek kinyílni a fiatalok. Speciális programjainkkal – táborok, észlelő hétvégék szervezése – nagyon jól ki tudjuk egészíteni a klasszikus értelemben vett szakköri életet. A kilencvenes években a ráktanyai táborokba járók felnőttek lettek, és ma már a szakmájuk kiváló művelői. Közülünk való például Bakos Gáspár, aki a Princetoni Egyetemen tanít. Fűrész Gábor az MIT-n dolgozik Cambridge-ben és Kiss László az MTA CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének igazgatója.

A MeTeor 2018 észlelőtábor csoportképe idén közel négyszáz főt számlált.
Fotó: Kelemen Péter

A „Csillagnézők” című filmet november 2-án Duna World is bemutatja. Miben különbözik ez az MTA-n debütált verziótól és miben jelent előrelépést a projektben?
Ez ugyanaz a film lesz, amit az Akadémián hétszáz ember előtt mutattunk be. Ami meglepő, hogy nem vágott, hanem az eredeti hosszúságában jelenik majd meg az anyag. A szerződés értelmében több alkalommal is vetítik majd. Kulin György „Hobbym a csillagos ég” című legendás alkotása lassan ötven éve, hogy közszemlére került, azóta nem volt hasonló film a magyar csatornákon. Akkoriban robbanásszerűen növekedett a csillagászat iránt érdeklődők száma; reméljük, ez lesz a hatása ma is.


A hazai csillagászati életet összefoglaló imázsfilm a televízió nyilvánossága előtt is bemutatásra kerül.

Melyik az a három legkedvesebb csillagászati élményed, amit az olvasóinknak elmesélnél?
1969. július 21-e, a Holdra szállás időpontja felejthetetlen számomra, az egész felhajtással együtt, ami előtte és utána volt. Te ezt nem élhetted még meg, de ez nekem nagyon nagy töltés volt. Éppen a mai napon megyünk a róla készült filmet megnézni. 1994. november 3-án életem első teljes napfogyatkozását Brazíliában éltem át. Sao Paulóból, egy honfitársnőnktől kaptam meghívást, aki egy helyi egyesületet vezetett. Csodálatos élmény volt, amit végül Santa Catarina államból követtünk, és közben megismerkedtem a déli égbolttal is. Láttad te is a déli eget; egészen lenyűgöző! Harmadiknak a Hale-Bopp-üstököst említeném 1997 tavaszáról. Egyszer csak megjelent egy csodálatos kométa az égen, ami mind éjszakai látképnek, mind távcsőben, nagy nagyítással nézve is fantasztikus volt. Estéről-estére követtem az útját, többek között a Piszkéstetői Obszervatórium és a Svábhegyi Csillagvizsgáló műszereivel is. Különösen emlékezetes az a héjszerkezet, ami a magból kidobódott porból alakult ki.


Képek 1997 tavaszáról: a Hale-Bopp-üstökös március végén a Normafától, majd a Petőfi hídról egy héttel később. A bal oldali kép 50 mm-es alap objektívvel, a jobb oldali 135-ös telével készült, Kodak Elite 400 diára. Fotó: Mizser Attila

Ismeretségünk több mint három évtizedre nyúlik vissza. Először 1986-ban találkoztunk a Bakonyban, egy csillagász táborban, és tavaly meghívtál előadást tartani a tarjáni összejövetelre is. Azóta sok minden maradt a régiben vagy óriásit változott is a világ? Hogy látod ezt belülről?
Technikailag mindenképpen sokat változott. Most amibe belebeszélünk, az egy mobiltelefonnak látszó tárgy; nyolcvanhatban egy több kilós magnóra kellett volna rábeszélni, és ki tudja, hogy sikerült volna-e a felvétel. Ma már mindenki fényképez, mind hétköznapi, mind csillagászati értelemben. Ma már olyan fotók születnek amatőröktől, amelyek három évtizede csak professzionális szinten, vagy még ott sem képzelhettünk el. A távcsövek sokkal könnyebben beszerezhetőbbek, olcsóbbá is váltak. Kinyíltak az utazási lehetőségek. Egy bezárt ország voltunk a nyolcvanas években! Nagy szó volt, hogy nekem akkor sikerült kijutnom Amerikába, de ma már felül az ember a gépre, és oda repül, ahova akar. Nem beszélve az azóta bekövetkezett kommunikációs robbanásról, és az egyre növekvő fényszennyezés súlyos problematikájáról. A közösséghez tartozás akkoriban még fontosabb szerepet töltött be, ma már a világhálón akár magányos harcosként is sikeresek lehetünk. A ránk szakadó információ mennyisége is óriási; ez sokszor negatív értelemben is megjelenik, nem feltétlenül a tudomány javára. A Magyar Csillagászati Egyesület a valós és nem virtuális közösséget építi; hús-vér lényekként kívánunk egymással találkozni. A tarjáni táborokra büszkék lehetünk: egy családias közösség egy négyszáz fős találkozóvá fejlődött! A tagjaink ennek időpontjához tervezik a szabadságukat, családi nyaralásukat.


Hármas bolygóegyüttállás és a holdsarló Budapesten a Mátyás-templom felett.

Számomra a csillagos ég alatti átélés élménye meghatározó fontosságú. Hogy vagy ezzel a kérdéssel? Mikor jutsz ki manapság az ég alá?
Fantasztikus érzés az, amikor az ember együtt van a Világegyetemmel. Lételemünk egyik legfontosabb része az égbolt észlelése; ezt talán neked nem kell elmondani. Sajnos egyre kevesebb idő jut rá; az egyesület ügyeinek intézése, és a Polaris Csillagvizsgálóban a vendégek fogadása elviszi az energiát. Sok a kevésbé látványos, szervezői feladat. Budaörsön van egy telkünk egy csendes kis helyen; ott szoktam távcsövezni. Ha az időm engedi, akkor még mindig legszívesebben a változócsillagokat nézem binokulárral. Épp most szereztem be egy hatvan éves, 6x30-as eredeti MOM gyártmányút, sőt van egy 5x45-ös Galilei-rendszerű Calderoni is a múlt század elejéről. Halványabb csillagok megfigyelésére pedig ott van a 25 cm-es Newton-reflektorom.


Holdunkon a Válságok tengerét bemutató kép a Polaris Csillagvizsgáló asztrofotós közösségével együtt készült.

„A város és a csillagok” című kisfilm 1987 és 2008 között felvett fotókon keresztül mutatja be az eget Budapest felett. A képekből néhányat külföldi magazinokban, mint Sky and Telescope vagy Astronomy-ban is publikáltál. Említenél néhány emlékezetes momentumot filmből?
Kevésbé volt ez olyan tudatos projekt a részemről, mint később a „The World At Night”, amely új irányt mutatott az asztrofotográfiában. Egész egyszerűen szabad időmben annak a városnak az egét fényképeztem, ahol éltem. 1991. június 15-ét mondanám a sorozat csúcspontjának, amikor a Mars-Jupiter-Vénusz bolygóegyüttállás mellé a vékony holdsarló társult a Mátyás-templom kulisszája felett. De ugyanilyen emlékezetes maradt számomra a város feletti holdfogyatkozás, vagy 1997-ben a Hale-Bopp-üstökös látványa a Budavári Palota fényáradatában.

Milyen szerepet tölt be az MCSE a honi civil szervezetek életében volumenét, jelentőségét, aktivitását tekintve?
Ha az egy százalékos felajánlásokat tekintjük, akkor benne vagyunk az első kétszázban, ami már számottevő eredmény. Messze a legnagyobb magyarországi csillagászati szerveződésről van szó; 1600 aktív taggal, sokféle emberrel, sokféle tevékenységgel, és húsz helyi csoporttal. Fontos szerepet tölt be életünkben az internetes kommunikáció: honlapunk az első számú csillagászati hírportállá avanzsált mára, és kissé el is ment a professzionális irányba. Ami nem baj, sőt, hiszen egyre több fiatal csillagász foglalkozik így az írásos ismeretterjesztéssel. Egyesületünk saját honlapja inkább az amatőr mozgalommal, égi jelenségekkel kapcsolatos híreknek ad helyet; ide integráltuk a Polaris Csillagvizsgáló programjainak  leközlését is. Ma már a szociális médiában is ott vagyunk; egyesületi Facebook oldalunknak közel ötezer kedvelője van.

Közös felvétel a beszélgetés készítőjével a Polaris Csillagvizsgáló 20 cm-es refraktoránál.

Az interjút készítette: Ladányi Tamás – www.astrophoto.hu