Nags-e Dzsahán tér

Iszfahán főterére a pekingi Tiananmen tér után a második legnagyobb a világon: 512×163 méter. A monumentális főtér a Szafavida Birodalom ma is élő bemutatótere. Mind a négy oldalán egy-egy építészeti remekmű áll: két csodálatos mecset, egy fantasztikus panorámájú terasszal ékesített palota és a Qeyssariyeh bazár. A palotába nemcsak az erkélyről nyíló kilátásért érdemes betérni, hanem az emeleten levő zeneszoba miatt is. Ennek egyedülálló akusztikáját hangszereket ábrázoló mennyezeti faragásokkal alakították ki.

A főtér mindig is a helybéliek és a látogatók kedvelt gyülekezőhelye volt és az a mai napig is. Itt szórakozik, kereskedik, piknikezik a város apraja-nagyja, reggeltől késő estig nyüzsög az élet. Mint mindenhol Iránban, itt is irigylésre méltó a tisztaság, a park gyönyörűen gondozott, az épületek remek állapotban pompáznak. Ahogy elnézzük a körbe-körbe haladó lovas konflisokat, valamint az égbe törő minareteket, nem nehéz néhány száz évvel korábbra képzelnünk magunkat.

Jazd óvárosa

A nagyvilágban sok helyen felkereshetünk több ősi várost, de kevés olyan van ezek közt, amely a mai napig folyamatosan lakott. Nem véletlen, hogy az UNESCO is felvette a világörökségi listára Jazd óvárosát, ahol egészen különleges érzés a girbegurba sikátorokból álló labirintusban sétálni. Az óváros aranyszínű agyagházai nem sokat változtak az idők során, hiszen a város elszigeteltségének köszönhetően megmenekült a történelem viharaitól.

Jazd nagyszerű példa arra is, hogyan tud egy város alkalmazkodni a sivatagi környezethez. A perzselő napon sétálva leginkább egy kis szellőre vágyik az ember – és ezt a helyiek nagyon korán felismerték. Egyből feltűnnek a különös széltornyok (badgir), melyek a legkisebb légmozgást is hatékonyan vezetik a házakba hűs fuvallatként. Ősi, de a mai napig működő légkondicionálási módszer ez, ami ráadásul trendi, hiszen környezetbarát.

Széltorony

Öntözőcsatorna

Föld alatti több ezer éves öntözőrendszer egy darabkája Jazd múzeumában

De nem ez az egyetlen ősi építmény, amely emberemlékezet óta remekül üzemel. A széltornyok mellett a város alatt húzódó, földalatti vezetékrendszer is kiállta az idők próbáját.
A sivatagban a településeket vízzel ellátó rendszert (qanat) háromezer éve a perzsák fejlesztették ki, és úgy látszik, ők is ismerik a mondást, hogy ami nem romlik el, azt nem kell javítani. Egyes falvakban még ma is használják! Ez nem egy könnyen látogatható világörökség, lévén nagyrészt a föld alatt van, de Jazdban egy régi szép házból kialakított múzeum várja a látogatókat. A ház jelentőségét az adja, hogy alatta két csatorna is találkozik, melyet egy alagúton meg is nézhetünk. A technológia olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy több sivatagos, vízhiányos régióban is átvették, megtalálható Afganisztántól Egyiptomon át még Európában, például Spanyolországban is.

Galambházak

Meybodban egy furcsa épületet láttunk, melyről magunktól soha nem találtuk volna ki, mi célt szolgált. Az ősi irániak galambokat tartottak a precízen kialakított 4000 kis fülkében. Ezeket a madarakat nem csak húsuk miatt tenyésztették, hanem kiváló trágyájuk miatt is. Ma ugyan már nem használják erre a célra, a 200 éves építmény kiváló állapotban van a turisták nagy örömére. Bár Irán-szerte több ezer hasonló galambtorony épült, a Jazd mellett álló a legfotogénebb.

A zoroasztrizmus emlékei
Jazd további érdekességeket is kínál. Itt született Zarathustra, a zoroasztrizmus, a világ egyik legrégebbi, ma is élő vallásának alapítója. Bár ez az ősi Perzsia hite volt, ma már a legtöbb követő Indiában él. Ezzel együtt még Iránban is jócskán vannak hívek, a legtöbben pont itt, Jazdban.

Tűztemplom

Két hozzájuk kapcsolódó helyet is fel lehet keresni. Az egyik a tűz temploma, ahol a legenda szerint i.e. 470 óta folyamatosan ég a vallás hívői által istenített tűz.  Igaz, nem pont az eredeti helyén, de ma is látható, az épületbe csak 1940-ben hozták. Sokat nem látni belőle a rettenetesen csillogó üveg miatt, de ha alaposan nézi az ember, felsejlik az ablak mögött a tűz lángja.

A csend tornya

Jóval látványosabbak a város határában a csend tornyai. Mivel a halottakat tisztátalannak tartották és nem akarták velük szennyezni a földet, ide hordták fel az elhunytakat, szabad prédaként a keselyűknek. Amikor úgy kétszáz éve sok járvány pusztított, és az eredeti torony „kapacitása” nem volt elegendő, építettek a régi mellé egy újabbat.

Mintegy fél évszázada betiltották ezt a temetkezési formát, mert ahogy egyre nőtt a város, elérte a korábban pusztában álló tornyokat, és senki nem akart több száz keselyű szomszédságában élni. No meg az országimázsnak sem tett jót, hogy a külföldi látogatók állandóan csodájára jártak ennek. A hívők nem kis tiltakozással, de lassanként áttértek a hantolásos temetkezésre, a tornyok pedig megmaradtak turistalátványosságnak.

Monumentális kapu Perszepoliszban

Fantasztikus állapotban fennmaradt kőfaragás Perszepoliszban

Irán építészeti csodái közül nem hagyhatjuk ki Perszepoliszt, melynek máig megmaradt romjai is csak sejtetik, micsoda pompa és gazdagság jellemezhette az óperzsa birodalom egykori uralkodói székhelyét. Mivel a pénz nem volt akadály, az egész birodalomból a legjobb mestereket hívták meg, akiket busásan megfizettek. Az Egyiptomtól Babilóniáig számos országból verbuvált munkások mind meghagyták sajátos stílusukat a különböző épületek, lépcsők, teraszok díszítésében és aláírásukat a mai napig felfedezhetjük az egyes falfaragások mellett. Számomra épp az volt itt a megkapó, hogy nem az volt a cél, hogy a régi megtagadásával valami egészen újszerűt hozzanak létre. Épp ellenkezőleg, arra törekedtek, hogy a meghódított területek minden egyes kultúráját megörökítsék, ezzel is bemutatva a perzsa birodalom gazdagságát és erejét.

Masjed-e Nasir-al-Mol, ahol a szerző sem tudott ellenállni egy szelfi készítésének

Mai világunkra jellemző, hogy egyes helyszínek rendkívül népszerűek a közösségi médiában. Egy jó fotó lehetősége önmagában is arra készteti a látogatókat, hogy felkeressék ezeket a helyeket és maguk is elkattintsák saját fotóikat.

Bevallom, engem is egy instagramon látott kép vonzott Siráz egyik mecsetjébe. Bevésődött az agyamba egy fotó, amely a színes üvegablakokon át beszűrődő fényről készült, ahogy  táncot lejt a nemkülönben színes perzsaszőnyeg mintáján. Sikerült kideríteni, hogy ez Shirazban, méghozzá a Nasir-al-Molk mecsetben készült, úgyhogy csak ki kellett várnom, hogy eljussak ide – és iráni körutazásom során ez az álmom is teljesült.

Az útikönyv és az internetes fórumok is azt ajánlják, hogy a reggel nyolc órás nyitáskor kell ott toporogni az ajtóban, mert akkor még talán nincs tömeg. Ennek alapján azt gondoltam, hogy ha mindenki ezt olvassa, pont akkor lesznek a legtöbben. Ezért inkább kényelmesen megreggeliztem, már csak azért is, mert a vendégházban a végtelenül aranyos és segítőkész recepciós kislány is azt javasolta, menjek kicsit később, 9 és 10 óra között a legjobbak a fényviszonyok.

Hiába láttam már rengeteg fotót róla, azért mellbe vágott, mennyire lélegzetelállító volt a látvány. Még úgy is, hogy sajnos sokan voltak és a mai szokás szerint nem elégedtek meg a látvány fotózásával, de mindannyian részesei akartak lenni a képnek. De egy idő után oszlani kezdett a tömeg, és leülhettem egy kicsit békében, hogy magamba szívjam ezt a varázslatos hangulatot.

Kelisa-ye Vank, a nagyszerű állapotban fennmaradt örmény templom Iszfahánban

Iszfahán nemcsak perzsa építészetben gazdag, de örmény emlékekben is. Külön kis örmény negyed terül el a folyón túl, ahol meglepően jó állapotban levő, pompás templomokat kerestem fel. Az 1600-as évek közepén épült templomokban a festmények olyan tökéletes állapotban voltak, mintha pár hónapja készültek volna el.

Öröm volt látni, hogy az irániak mennyire megbecsülik történelmi emlékeiket, milyen féltőn vigyáznak rájuk és mekkora szeretettel mutatják be azokat a látogatóknak. Minden kép alatt fárszi és angol nyelvű magyarázó táblák tudatják, mit látunk a festményeken, és az összes képet üveglapokkal védik. Egy őr árgus szemmel figyeli, nehogy vakut használjanak a fotósok, bár ezt a féltő szeretetet látva a látogatók maguk is fegyelmezettek voltak.

Kashan palotái mindig sok látogatót vonzanak

Míg Irán legtöbb nagyvárosában a mecsetek és bazárok vonzzák a turistákat, Kashan az egykori kereskedők pompás palotáiról híres.
A város az elmúlt ezer évben mindig is fontos kereskedelmi központ volt és ez ma sincs másként – jelentős forgalmat bonyolít szőnyegekből, textilekből és rózsavízből. A gazdag kereskedőcsaládok lenyűgöző palotái a 19. században épültek, és udvarokból, folyosókból, több tucat szobából álló labirintusok. Belefeledkezve a lenyűgöző díszítésekbe az ember könnyen elveszítheti az orientációját, velem is előfordult, hogy alig találtam meg a kijáratot. Különösen egyediek és ámulatba ejtők a tükörlapokkal ékesített dísztermek, melyek valóban az ezeregyéjszaka meséit idézik.

Kashan ősi fürdője

Kashan történelmi negyedében egy káprázatos, 500 éves fürdő is megbújik: a Sultan Amir Ahmad fürdő. A közelmúltban történt renoválás során 17 festékréteg alól bukkant fel az eredeti vakolat, melyet tejből, tojásfehérjéből, szójalisztből és lime-ból kevertek ki, és a cementnél is erősebb. Bár a fürdő nem grandiózus, mindössze két kisebb teremből áll, nehéz megúszni egy óra alatt a látogatást: a kék és ezüst csempék varázsa egyszerűen rabul ejti az embert.

Női és férfi ajtókopogtató

Egy utolsó érdekesség Kashan megkapó óvárosából: a máshol még soha nem látott ajtók. A rajtuk levő kétféle kopogtató arra szolgált, hogy a hangjából meg tudják különböztetni a háziak, férfi vagy női vendég érkezett, és aszerint küldjenek valakit ajtót nyitni.

A fentiek csak az ország közepén fekvő, a turisták által leginkább látogatott városok látnivalóiból adnak kis ízelítőt. Tőlük nyugatra is egyedülálló remekművekkel találkozni, világörökségként nyilvántartott ősi bazároktól elhagyatott erődökig. És persze kelet felé is érdemes lenne nekivágni, hiszen arrafelé található a földrengés által ugyan megrongált, de már javában renoválás alatt álló Bam városa. Az biztos, hogy ez az európaiak által alaposan félreismert, de végtelenül érdekes ország megérdemel még több látogatást.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva - travellina.hu