A repülőtéren elsőként az óriási ablakfelület vonzotta a tekintetüket. Naplemente volt, és ők csak bámulták a nagy gépeket.

A dal második felében már csordul az ember könnye a szenvedélyes énekhangtól. Ezek a kis csibészek Ózd környékén élnek , mind a mélyszegénység gyermekei. Azt, hogy a zenélésen keresztül ők egy csapattá válhattak, egy Common Vibe nevű önkéntes szervezet lelkes fiataljainak köszönhetik. A Common Vibe célja, hogy profi zenészeket kössön össze hátrányos helyzetű gyerekekkel, és ezek a gyerekek a zenélés élményén keresztül fedezhessék fel önmagukat és a muzikalitásukat. Fontos szempont az is, hogy ezek a szegregátumban élő serdülők kiszakadjanak a hétköznapokból és valamiben fontosnak érezzék magukat, esetleg felfedezzék a kiutat.

2017 telén jártam náluk először Ózdon, hogy megismerjem őket. Volt szerencsém több helyi fellépésükre elkísérni őket. Ezek a gyerekek olyanok, mint a ménesekből kiszakadt zabolátlan kiscsikók. Ám amikor hangszer kerül a kezükbe, hirtelen átszellemülnek, és a nagy káoszból gyönyörű egységgé alakulnak. A zenélés az egyetlen csatorna számukra, ahol ezek az amúgy az önismeret hiányában lévő fiatalok önmagukon kívül észrevesznek mást is, akár egymást. Amíg zenélnek, figyelnek. És ez már félsiker.

De nemcsak nekem tűntek fel ezek a fiatal tehetségek, áprilisban meghívást kaptak Brüsszelből, az Európai Parlamentből, hogy muzsikájukkal megörvendeztessék a helyi közönséget. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából két fellépést is szerveztek számukra, a Common Vibe és a Csibészek pedig nagy örömmel fogadták el a megtisztelő felkérést.

Kamerámmal én is elkísérhettem őket útjukra. Fárasztó út volt, sokat késett a gép, hajnalban értünk a Brüsszeli szállásra. Reggelre hét feljelentést gyűjtöttek be hangoskodásért a szálláson, kissé nehezükre esett nyugovóra térni.

A gyerekek a fellépések napjain rakoncátlan kis lurkókból a tükör előtt csinos és komoly fiatalemberekké lényegültek át. Volt, aki többször is lefürdött, ruháik patyolat tiszták és élére vasaltak, hajukat szálanként lőtték be.

Mielőtt átlépték volna az Európai Parlament kapuit, a téren egy laza utcazenélést csaptak. Percek alatt körbegyűltek a kíváncsiskodó parlamenti dolgozók, fotózták őket, és még egy kis pénzt is kerestek a fiúk.

„Nincsen kívül, belül élünk egyedül,
Fénnyel hintett ágyon forgók, mint kiszül,
Magunk álma, képzelete fogva tart,
Nem ázunk, de viseljük a zivatart!”

A parlamentben kiderül, hogy a fellépésig még sokat kell várni, addig egy teremben fognak nekünk előadást tartani arról, hogy miként működik az épületen belül a munka. A fiúk hirtelen erejüket és kedvüket vesztik.

„És ez itt az a helyiség, ahol a nagy döntéseket hozzák az Európai Parlament dolgozói. Több tucat ország képviselői ülnek itt egy-egy alkalommal, hogy döntsenek Európa sorsáról.”
De miért is érdekelné a fiúkat az európai döntéshozók programja, hozzájuk Ózdra nem sok jut  el a jó döntésekből.

A gyerekek a nagy döntéshozók épületében is bravúroztak. Egymás utáni két napra is kaptak meghívást egy-egy fellépésre. Koncertjeikkel mind a két napon káprázatos sikert arattak, a közönség könnyekig meghatódott az ózdi különítmény produkciójától.

A Csibészek is elégedettek voltak a brüsszeli úttal, többen közülük azt mondták, hogy nem akarnak visszatérni Borsodba, ahol nincs sok lehetőség számukra, márpedig egyeseknek nagyra törő terveik vannak a zenéléssel. Topen (jobb szélén) például híres rapsztár szeretne lenni.

Hazafelé a repülőn csöndesebbek voltak a vártnál. Bár otthon szerető család várja őket, ez sok esetben nem elég ahhoz, hogy el tudjanak indulni egy új úton.

Miklósi Ákos, a Common Vibe egyik alapítója mesélt nekem röviden arról, milyen jövő várhat ezekre a nehézsorsú serdülőkre.
„A Common Vibe csapata most egy közösségi stúdió megépítésén dolgozik, Ózd környékén. Ha a stúdió felépül, ott a gyerekeknek lehetőségük lesz komoly stúdiófelvételeket készíteni, ám ez nem elég. Sajnos sokan közülük nagyon rosszul tanulnak, és a brüsszeli út, illetve az egyéb felkéréseik ellenére nehezen veszik komolyan az életet. Most egy mentorprogramot szervezünk. Minden gyerek mellé szeretnénk egy felnőttet állítani, aki segíti, tanítja, terelgeti őket útjukon. És közben csöndben reménykedünk, hogy a Várkonyi Csibészek közül legalább egy-két gyerek kiemelkedik a szegregátumból...”

Írta és fényképezte: Révai Sára