Egy nagyszabású,  négyéves terv elején tartanak a munkálatok, de máris láthatunk megújult síremlékeket, rendezett sétányokat. 2018 első felében váratlan esemény nehezítette az előrehaladást: a főbejárat melletti kerítés leomlott. A NÖRI főigazgatója Radnainé Fogarasi Katalin első intézkedése volt a balesetveszély elhárítása, a járda lezárása, majd az ok kiderítése. „Nagy valószínűséggel a megnövekedett villamosforgalom miatt történt, ugyanis ezen az egyenes szakaszon gyakran végeznek fékpróbát a 7 tonnányi tengelyterhelésű villamosok. Ezt a terhelést az 1874 óta álló fal sajnos nem bírta. Jelenleg a temető előtt nem áll meg a villamos és lassabban is halad ezen a szakaszon” – tájékoztat a főigazgató.

Szakács István műszaki igazgató elmondta, hogy különös figyelmet fordítanak a kerítés megerősítésére, statikai vélemény alapján dinamikus terheléses, rezgésvizsgálatok kezdődtek a villamosvonallal párhuzamos teljes déli kerítés mellett. Fölhívta a figyelmet, hogy az idén minden nagyobb munkálatot el kell végezni, mert a 2019 őszén kezdődő Maccabi Európa Játékok kiemelt kulturális helyszíne a temető mellett és környékén lesz. A Salgótarjáni utca ezen része is megújul a sportesemény kezdetére, tehát különösen fontos, hogy a nagy gépeket igénylő munkálatok egy éven belül elkészüljenek.


2017-ben, a nyáron elkezdődött munkák során, pár hónap múlva már restaurált síremlékkek fogadták az érdeklődőket

A sírkertben 2016-ig a növényzet teljesen elburjánzott, a síremlékek omladoztak. A közbeszerzési eljárás során fontos volt, hogy olyan kivitelezőt találjanak, aki a fa és kő együttesét szét tudja választani, azaz a kertészeti és a restaurációs munkát is el tudja végezni.

A növényzet elburjánzásán túl beomlott kripták, repedezett falak tették életveszélyessé a temető szinte egész területét

A folyamatos és biztonságos tömegközlekedésre való tekintettel a problémás fák gallyazása, kivágása csak üzemszüneti, feszültségmentesített időszakban végezhették el


Salgótarjáni Utcai Zsidó Temető déli falán található élet- és balesetveszélyes fák gallyazási, kivágási munkálatai, melyek a villamos sínekre, villamos vezetékekre is veszélyt jelentettek

A szűk terep különösen nagy kihívást jelentett például egy kripta falainak stabilizásában

A restaurálás során a síremlékkeket elemeire szedték, majd a már lecsiszolt új részeket összeillesztették

A főigazgató a felújítás elején egy irányelvet fogalmazott meg, ennek alapján az egykori szertartási épületből kilépve található úgynevezett díszparcella és T parcella élvez prioritást. Itt találhatóak a legimpozánsabb síremlékek, köztük Lajta Béla alkotásai is. „Nem az a cél, hogy elszórva újuljon meg egy-egy sír, hanem nagyobb területek kapják vissza eredeti állapotukat” – hangsúlyozta Radnainé Fogarasi Katalin.
„Az első ütemben 3 síremlék újult meg, a másodikban 7, a harmadikban 2 és további 18-ra van örökségvédelmi engedély” – tudtuk meg a pontos adatokat a műszaki igazgatótól.
Az elmúlt időszakban elkészültek a geodéziai felmérések, fakataszter vagyis a faadatbázis és készültek kerttörténeti tudományos munkák.

Miközben a háttérben Blau Rudolf családi kriptájának részei kerülnek vissza helyükre, a restaurátor Vázsonyi Vilmos egy tömbből állós síremlékét javítja. Vázsonyi Vilmos 1918-ban pár hónapig volt igazsáügy-miniszter.

A látogatók biztonságos ösvényeken sétálhatnak, úgynevezett vezetett túrákon vehetnek részt, ahol az idegenvezető nem csak a temető történetével ismerteti meg az érdeklődőket, de megannyi érdekességet is elárul a századforduló zsidó mágnásainak életéről.

Az egykori szertartási épületből kilépve már a megújult díszparcella tárul elénk

A Nemzeti Örökség Intézetének célja, hogy 2022-re elkészüljön a teljes felújítás, és az ódon hangulatú temetőben a sírkövek és a növényzet harmonikus együttese őrizze a zsidó temetkezési szokásokat és történelmünk egy szeletét. A munkálatok során létrejött különleges sírkert felkerülhet az UNESCO Világörökségi Listájára.

Írta: Erdéyli Ilona
Fényképezte: Ványi Ákos