Balogh Boglárka és Rideg Richárd

Balogh Boglárka nyolc éve járja a világot, cikkeit a National Geographic Magazin online olvasói is jól ismerik, hisz 3 éve követhetik nyomon utazásait a blogon.

Ahogy Boglárka vallja: „Sokan gondolják úgy, hogy a legtöbb utazó keres valamit a világban: menekül egy vélt vagy valós kudarc elől, valaminek a hiányát, egyfajta tátongó űrt szeretne a folytonos vándorlással betölteni, vagy elindulva önmagát megtalálni. Egy-egy új élmény kétségkívül rengeteget változtat rajtunk, de engem minden indulásra a kíváncsiság hajtott, a világ és a benne élők iránt érzett tisztelet, a vágy, hogy magam tapasztaljam meg a nálam sokkal szerencsésebb vagy szerencsétlenebb emberek sorsát, hogy a saját szememmel lássam, földünk más területein hogyan zajlanak az unalmasnak nevezett mindennapok.
Ezek a találkozások tanítottak meg arra, hogy az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában annak tartunk: a pénz, a haladás, a siker. Inkább azok az érzések és történetek számítanak, melyek utunk során a szemléletmódunkat változtatják, így ezen keresztül a világot is, melyben élünk.”

Most utazásai legizgalmasabb 21 történetét és fotóit tarthatja kezében az olvasó, amelyek a Föld ismeretlen szegleteibe kalauzolnak el bennünket. Bepillantást nyerhetünk az afrikai törzsek mindennapjaiba, a rituális gyilkosságok elől menekülő albínók rejtett világába, egy belga csokoládémester titkaiba éppúgy, mint az illegális vadállat-kereskedelembe, az oroszlánok vadászatra szánt ipari tenyésztésébe, a puskári tevefesztivál színes forgatagába vagy egy magyar orvoscsapat életmentő-akcióiba is.

Kaphatunk baszkföldi szerelmi tanácsokat, de ellátogathatunk a mexikói boszorkánytalálkozóra és sivatagi kobra cigányok közé is.

Színes kaleidoszkóp ez a könyv, mely kultúrák és népek, vallások és emberek sokszínűségét mutatja meg az olvasónak. De megmutat mást is: mégpedig azt, hogy milyen gyönyörködtető is ez a sokszínűség, milyen nagyszerű, hogy EZERARCÚ A FÖLD!

Ifj. Vitray Tamás, National Geographic Magyarország magazin főszerkesztője így méltatja az írásokat: „Lehetetlen, de szép feladat Balogh Boglárka könyvét néhány szóban méltatni, az ínyenc olvasó figyelmébe ajánlani. Lehetetlen, mert mindaz, ami benne áll, oly megkapó és személyes, hogy vétek volna magyarázni, minősíteni. Balogh Boglárka légies és finom nőalak, ám vigyázat – ez a lány többet tapasztalt a világból, mint mi, otthonülők, átlagemberek, struccpolitikusok. Soraiból kisejdül: megannyi tragikus és örömteli, szívfájdító és beszédes pillanat részeseként sokaknál jobban érti-érzi az embert. Az embert, aki – ha eszéhez tér – még megmentheti romoltában is gyönyörű világát és benne önmagát. Ez a kötet mindenesetre kivételes dologra képes. Fölcsillantja a reményt.”

„Dr. Jane Goodall 300 napot utazik egy évben, és előadásaival pontosan a könyvben is szereplő különleges, sebezhető helyekre, az ott élő közösségekre és megőrzésükre hívja fel a figyelmet világszerte. Minden egyes cselekedet számít! Mindenki tehet a változásért, minden egyes nap. Balogh Boglárka most tett a változásért, hiszen elég csak leemelni a polcról a világot, hogy történetei egy szempillantás alatt odarepítsék az olvasót Földünk különböző vidékeire” - ezekkel a szavakkal ajánlja a könyvet Kádár András, a Jane Goodall Intézet ügyvezetője.

A kötet szakmai bemutatójának időpontja: 2018. március 3. 13 óra
Helyszín: Utazás kiállítás 2018 – HUNGEXPO, A pavilon, színpad (1101 Budapest, Albertirsai út 10.) A szerzővel Rideg Richárd, az Ozon Tv szerkesztő-műsorvezetője beszélget.