Harang alakú edények kultúrájának temetkezési tárgyai – Szigetszentmiklós-Felső Ürge hegyi-dűlő 146. és 314. sír
Forrás: Patay Róbert

A Nature-ben , 2018 februárjába megjelent, magyar szerzőket is felsorakoztató tanulmány a világ eddigi legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálata, mely megoldást ad a harang alakú edények kultúrájának egy régi rejtélyére.

A „harangedény-jelenség” megfejtése
A Brit-szigetektől Észak-Afrikáig, Portugáliától Budapestig számos olyan leletegyüttest találtak az i. e. 2700–2400 közötti évszázadokból, melyeket egységes kerámiaművesség (az ún. harang alakú edények), viselet (csontgombok, csontból készült csüngők) és fegyverek (rézből készült tőrök, íjászattal kapcsolatba hozható nyílhegyek és csuklóvédő lemezek) jellemeznek. E leletcsoportokat összefoglaló néven harangedény-jelenségként ismeri a régészet. A létrejöttükben szerepet játszó folyamatok megismerése régóta foglalkoztatja a kutatókat, hiszen így jobban megérthetnék ezt az európai rézkor és bronzkor határát jelentő időszakot. A legfontosabb kérdés, hogy egy ilyen nagymértékű egységes jelenségcsoport mögött mi állhat: emberek/közösségek vándorlása, esetleg inkább az új eszmék/hatások áramlása, vagy mindezek ötvözete.


Az i. e. 3. évezredi harang alakú edények kultúrájának elterjedési térképe
Forrás: Van der Linden 2007.

Erre a kérdésre kereste a választ az az európai és tengerentúli vezető kutatóintézetekből és munkatársaikból álló 144 tagú kutatócsoport, mely közel 400 őskorban élt ember genetikai adatait elemezte. „Jelenlegi tudásunk szerint ez tekinthető a világ legszélesebb körű őskori genetikai vizsgálatának” – mondta el a kutatásban részt vevő Szécsényi-Nagy Anna, az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársa. A harang alakú edények egyik keleti elterjedési határát Budapest térsége jelenti, így a Budakalászon, Békásmegyeren és Szigetszentmiklós határában feltárt temetkezések elemzésével 13 magyar régész, antropológus és genetikus kutató vett részt a tanulmányban.

„Az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős tömegű vándorlása nélkül jutottak el, kisebb mozgásokkal viszont számolnunk kell” – mondta el Kiss Viktória, az MTA BTK Régészeti Intézet Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője. A vizsgálatokból ugyanakkor kiderült, hogy a Brit-szigeteken egy egészen más folyamat zajlott le: a harang alakú edényeket használó közösségek tömegesen települtek át az európai kontinensről a Brit-szigetekre. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, közel 90 százalékos mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

A i. e. 3. évezredből származó emberi maradványokat a régészekből, antropológusokból, genetikusból álló hazai kutatócsoport tagjai elemezték az MTA BTK Régészeti Intézet (Bánffy Eszter, Kiss Viktória, Köhler Kitti, Kulcsár Gabriella, Mende Balázs Gusztáv, Szécsényi-Nagy Anna), az ELTE TTK Biológiai Intézet Embertani Tanszék (Hajdu Tamás, Szeniczey Tamás), a Budapesti Történeti Múzeum (Endrődi Anna), a szentendrei Ferenczy Múzeum (Patay Róbert), a Salisbury Kft. (Czene András), a Magyar Természettudományi Múzeum (Bernert Zsolt), a debreceni Déri Múzeum (Dani János) munkatársaiként.

Forrás: mta.hu