A kíváncsiság hozott ide, de a végén nehezemre esett búcsút venni az ódon házaktól, az itt lakó idősektől.

A lakótelepet 1521. augusztus 23-án Jakob Fugger, augsburgi bankár hozta létre. A helyi idegenvezetővel beszélgetve már az első információtól tágra nyílt a szemem: a Fuggerei a mai napig – azaz közel fél évezrede - az alapítólevélben foglaltak szerint működik. Az éves bérleti díj egy rajnai forint (gulden) átszámított értéke, vagyis 88 eurócent. Nem tévedés – átszámolva évente alig 300 forintért kényelmes lakást lehet itt bérelni. A pénzbeli bérleti díjhoz egy kötelező tevékenység is járul: a bérlőnek naponta egy Miatyánkot, Üdvözlégyet és Hiszekegyet kell elmondani a Fugger család lelki üdvéért. Ezt senki nem kéri számon, nem ellenőrzi, mégis – ha nem is teljes létszámban – a lakók rendszeresen összegyűlnek a lakótelepen épült kis templomban délután 5 órakor hálájukat leróni. Ugyancsak az alapítás óta változatlan, a falakkal határolt városrész kapuit este 10 órakor bezárják, biztosítva az ott élők nyugalmát, biztonságát.

Jakob Fugger (1459-1525) kezdetben szövésből, kereskedelemből, majd ezüstbányászatból szerezte vagyonát. Bankárként olyan neves ügyfeleket mondhatott magáénak, mint a Habsburg-család vagy éppen a Vatikán. Mérhetetlen gazdagságából nemcsak reprezentatív építkezéseket finanszírozott, művészeket támogatott, de a szegényekről sem feledkezett meg. Elsősorban azokról gondoskodott, akik önhibájukon kívül nem jutottak egyről-kettőre, de még nem csúsztak le teljesen, azaz volt esélyük újrakezdésre. Kizáró oknak számított az eladósodottság, hiszen hitelezőként Jakob Fugger pontosan látta, milyen nehéz kikecmeregni az adósságspirálból. A mai napig hasonlóképp választják ki a szociális lakások bérlőit, a jelentkezők közül. Fiatalok általában átmeneti időre kapnak lakhatást. Két szociális gondozó segít azoknak, akik szeretnének visszakerülni a „normális” életbe.

Mégis miből? – tettem fel beszélgetőpartneremnek a mindig mindenkit érdeklő kérdést. A Fuggerei működését az alapításkor létrehozott alapítvány hozamából finanszírozzák – hangzott a válasz. Soha nem volt szükség külső, állami segítségre, az évszázadok során mindig sikerült biztosítani az otthonok fenntartásához szükséges forrásokat. Bár a Fugger család a történelem során három ágra szakadt, az ingatlanvagyont, az erdőket, valamint az alapítványt a három ág feje közösen felügyeli.

Három feltételnek kell megfelelni, hogy a többéves várólistáról valaki bejuthasson az otthonokba: katolikus hit, szociális rászorultság és hogy a jelentkező legalább két éve augsburgi lakos legyen. Többségben idősek laknak itt, de nem csak ők – a házfalaknak támasztott bicajok és babakocsik arról árulkodtak, hogy fiatalabb lakók is helyet kapnak. Elsősorban olyanok, akiknek életkörülményeik miatt nehéz a piaci lakbért megfizetni (például a kereső családfőt elvesztő özvegyek, gyereküket egyedül nevelő anyukák).

Az eredetileg 52 házból álló épületegyüttest nem kímélte a történelem. Az 1600-as években a harmincéves háború, majd éhínség és pestis pusztított a városban, a II. világháborúban pedig a heves harcok tépázták meg a környéket.  1944 februárjában 730 augsburgi lakos vesztette életét a bombázások során. Szerencsére a Fuggerei bérlőit óvóhely védte, amely 2008 óta múzeumként funkcionál. A háború során megrongálódott épületeket nagyrészt a lakók segítségével építették újjá, sőt, idővel némileg ki is bővítették: jelenleg a 67 ház 147 lakásában több mint 150 lakónak biztosítanak otthont. A szociális lakótelepnek egy nevezetes lakója is akadt. Wolfgang Amadeus Mozart dédnagyapja is itt élt 1681 és 1694 között, házát ma emléktábla jelöli. Eredetileg nem állt templom a területen, a lakók a Sankt Jakob templomot látogatták. A reformáció során azonban ez protestáns templommá alakult át, így 1580-ban a katolikus Fugger család saját kis templomot alakított ki a Fuggerei területén.

Ma már se iskola, se orvosi ellátás nincs a telepen, de korábban mindkettő volt. A 16. században három házat a szifiliszes betegek gyógyítására rendeztek be. A kezeléseket a trópusi guajakum fa nedvével végezték, melyet a Fugger család Dél-Amerikából szerzett be.

A padokon beszélgető nénik ismerősen köszöntik a telepen lakó kisgyerekeket és úgy láttam, a turisták bámészkodását sem bánták. Egy arra járó dolgozóval beszélgetve megtudtam, néhány lakó időnként nehezményezi, amikor egy-egy túl kíváncsi látogató bekukucskál az ablakukon, sőt, néha túlbuzgón be is kopognak, de nem ez a jellemző. Alapvetően megértik, hogy a jegyeladásokból származó bevétel is az ő érdeküket szolgálja. A látogatók belépődíja 4 euró, közel ötször annyi, mint a lakók éves bérleti díja. De még nagyobb előny, hogy sokan kifejezetten szeretnek csevegni a turistákkal. Az idős emberek gyakran magányosak és probléma számukra, hogy nincs kivel beszélgetni. Itt soha nincs hiány társalkodó partnerből, hiszen mindig akad pár érdeklődő, aki szívesen meghallgatja, milyen itt élni.

Szobabelső az alapítás idejéből


Egy modern hálószoba


Nemcsak hogy nem illik bámészkodni a lakott házakban, nincs is erre szükség. A lakótelep üzemeltetői ugyanis két mintalakást is berendeztek. Az egyik az mutatja be, milyen volt a berendezés az alapítás idején, a másik pedig egy mai lakást modellez le. Minden házban két, 45- 65 négyzetméter alapterületű lakás található, de önálló bejárattal. A földszinti lakásokhoz hangulatos, belső udvarra nyíló kert tartozik, a felsőkhöz pedig saját padlástér. A lakások elrendezése a kezdetektől ugyanaz. A hosszú előszoba a bejárattól a kerti ajtóhoz vezet. Egyik oldalon található a hálószoba és a fürdőszoba, másik oldalon pedig a nappali és a konyha. Az egész telep elrendezése már a tervezéskor annyira korszerű volt, hogy a mai napig alig kellett rajta változtatni. Már akkor létrehoztak gazdasági bejáratot, műhelyeket, sőt, istállókat is, utóbbiak ma garázsként is pompásan üzemelnek. Azáltal, hogy minden ház csak kétszintes és azok takaros kis utcákba rendezve állnak, egyáltalán nincs olyan érzése az embernek, hogy egy szociális lakótelepen sétál. Kifejezetten kellemes a repkényekkel befuttatott házfalak látványa, ráadásul helyenként kis szökőkút, belső tér is színesíti a látványt.

A békés, barátságos házak közt bóklászva nem tudtam elhessegetni a gondolatot, mennyire szükség lenne ilyen intézményekre máshol is – például nálunk. Milyen jó lenne segíteni az egyedül maradt, szegényen élő, magányos, de még ápolásra nem szoruló időseken. Talán régen én is kicsit türelmetlen voltam, amikor egy idős ember lassan fizetett előttem a pénztárnál, ha sokáig beszélgetett a banki ügyintézővel, ha láthatóan ügyetlenkedett a modern vívmányokkal teletűzdelt világunkban, például postán a sorszámhúzó gépnél. De aztán végignéztem, ahogy a saját szüleim egyre elesettebbek lettek, és minden megváltozott. Azóta nagyon érzékenyen érint, amikor tanácstalan öregeket látok. Most örömmel töltött el, hogy van egy olyan intézményt, ami évszázadok óta a szépkorúakkal foglalkozik, az ő érdekükben működik.

Birodalmak jöttek-mentek, világháborúk törtek ki és békeszerződések köttettek, de itt közel 500 éve változatlanul biztonságban van másfél száz ember. Saját kis falujukban élnek, és nem unatkoznak. A faliújság szerint számtalan program közül válogathatnak, az „ülő-tánctól”, a közösségi reggeliig.

A fukar szó ugyan a Fuggerek családnevéből származik, régebben vámbérlőt jelentett. A vámszedők, jövedelembérlők viszont kapzsi emberek voltak, így a 19. századtól terjedt el a kifejezés fösvény, zsugori jelentése.
Lehet, hogy a Fuggerek nem voltak olyan zsugoriak, én azért azt kívántam magamban, bárcsak sok milliomos lenne ma is ilyen „fukar”.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva - travellina.hu