Fotó: G. Dagli Orti

A történelmi források alapján az ókori Görögországban Zeusz szerelmi élete a halandók között sem számított volna kirívónak. A homoszexuális kapcsolatokat nemcsak érzelmi, hanem nevelési kérdésnek is tekintették. Az erkölcsi normák szerint a férfiak és a fiatal fiúk viszonya szellemi vonzalmon alapult; a fizikai vágy miatt létrejövő kapcsolatokat elítélte a közvélemény. A fiúszerelemre szigorú szabályok vonatkoztak: az erasztész, a „szerető” csak idősebb férfi lehetett, az erómenosz, azaz „szeretett” pedig még sima arcú ifjú, akit partnere mesterként vezet be a felnőttek világába, műveltségét is pallérozva.

Az ideális kapcsolatok alapjának tekintett lelki vonzalom Athénban sok esetben valóban könnyebben alakulhatott ki azonos neműek között. A nők neveltetése, társadalmi helyzete, életmódja ugyanis nem tette lehetővé, hogy a politika, a tudomány, a művészetek iránt érdeklődő polgároknak szellemi értelemben is társai legyenek. Művelt nők a kéjnők, a hetérák között akadtak, ám az ő szolgáltatásaikat csak a legvagyonosabbak tudták megfizetni.