A jellegzetes görög karácsonyi hajó, Athénben, a parlament közelében
Fotó: Profimedia

Bizonyára Önök előtt is fölvillannak képek, emlékek, élmények, filmrészletek. Szentendrén is van egy összetartó görög nemzetiségi közösség. Ortodox karácsonyi szertartásukon 2015-ben vettem részt, most pedig adventi ünnepségüket látogattam meg. Az egyik utcában egy plakátra lettem figyelmes: Görög karácsony Szentendrén (kiállítás, előadás, zene) – azonnal elhatároztam, ott helyem.

Sommer Juliannával, a Szentendrei Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnökével megbeszéltük, hogy legalább fél órával a kezdés előtt találkozunk, ám olyan sok tennivaló akadt, hogy valójában csak úgy három óra múlva tudtunk szót váltani.

Megérkezésemkor görögnek néztek, úgyhogy minden további kérdés nélkül, be is álltam a kiállítás anyagának kipakolásához és elrendezéséhez két, akkor még számomra ismeretlen, nagyon kedves hölggyel.

Csodálatos érzés volt azt a sok személyes régi tárgyat megfogni, elrendezni, és szó szerint első kézből megismerni a történetüket nem másoktól, mint gyűjtőktől és tulajdonosoktól, Bakirdzi Kalliopétől és testvérétől, Kiriakitől. Kalliopé tartotta a szokásokról szóló előadást.

Hoztak bizánci mintájú szőtteseket, amiknek külön érdekessége, hogy a festői hegyi településen, a Delphoi közeli Arachovában élő néni készíti, aki saját maga szerzi be a gyapjút, ő maga festi meg növényi alapú festékekkel, majd saját gyűjtésű minták alapján sző a fonállal. Az egyik csíkos díszpárnahuzatot még 1905-ben Kalliopé és Kiriaki nagymamája készítette.

Aztán következtek a rézedények, ónozott tányérok, tálkák, konyhai eszközök, tartóedények, melyek közül a díszesebb darabok gazdag házakból valók. A nagymama orsója, mint ahogy a fa evőeszközök, az olajbogyó felszúrására való villácska, mind olajfából készült.

Két könyvet is bemutattak. Egyik a vadkapor, vadspárga, édeskömény és a természet tengernyi kincsének, a Vadfüvek (szakács)könyve, a másik a hagyományos kenyerek könyve.

Volt itt fából készült családi pecsétnyomó, amivel a templomba vitt kenyeret jelölték meg, hogy a pap tudja, melyik családtól jött a felajánlás, volt tarhonyaszaggató, és tarhonya (a trahanasz a görög nyelvben török jövevényszó), és az is kiderült, hogy ezt az étket Görögországban hagyományosan joghurttal vagy tejjel készítik. Szép bársonyos, ezüstös, kékeszöld levelű hegyi teát is láttam, amit „csak magas hegyekben szednek, de nem betegségre isszák gyógyírként, hanem csak úgy, általában, frissítőnek”- mondta Kalliopé.

Nagyon egyedi és szép kiállítási darabokat kölcsönzött a rögtönzött kis múzeumba az egyik nagymamája révén, a görög származású Cweiber Ferenc: „Sok éve a padlásukról galacsinná gyűrődve került elő egy nagyon régi, arany szállal hímzett keszkenő. Esküvő idején ezen tartották a gyűrűt. A szakszerű restaurálásnak köszönhetően ma is gyönyörű állapotban van.”

Ferenc jóvoltából kézbe vehettünk egy 1779-ből származó görög egyházi énekeskönyvet, a Psaltiriont.

A fatalpú bőrcipőcske Kalliopé nagybátyjáé volt, az 1947-es menekülés előtt készült. Menekülés? – erre már én kérdezek rá, majd a választ Kalliopétől kapom meg: „Igen, a II. világháborút követően, 1946-49 között zajló görög polgárháború borzalmai elől, menekülve rengetegen hagyták el hazájukat, és jöttek, például Magyarországra, sokan sebesültként. Budapesten 1950-től úgy 1965-ig a Kőbányai úton, a Dohánygyár területén élt egy nagyobb, 1000 fős kolónia. A családok szobái a 2x6 méteres dohányszárító kamrák voltak, több családra jutott egy konyha.”

Noha szűkösen és nagy szegénységben voltak, Kiriaki úgy emlékszik, a legszebb gyermekkort élték meg: „Együtt volt mindenki, ráadásul kész kis görög falu alakult ki: volt bölcsőde, óvoda, iskola, orvosi ellátás, színház, saját zenekar és saját kultúrház, ahol az ünnepeket tartottuk.”
Hazánkban, az 1960-as évekre, hivatalosan 4800 görögök élt. Szentendrén ma is jobbára az ekkor menekült családok leszármazottai laknak, közel harmincan.

A 2010 óta fennálló Szentendrei Görög Nemzetiségi Önkormányzatnál 2014-től igencsak felpörögtek az események, „mára számos görög rendezvény, program közül választhatnak az érdeklődők” - mondta az elnök, Sommer Julianna.

Havonta egyszer táncház van az egyik helyi iskolában, 2017-től egy méltóbb, központi helyen, a Városháza dísztermébe szeretnének majd igazi mediterrán, élőzenés hangulatot varázsolni. A görög nyelvi foglalkozásokat 3 korcsoportra bontva tartják. Ezek a görög nyelvórákon túl a kultúra ápolására is szolgálnak.

A zenekar egyik tagja hangolás közben.

A helyi Görög Önkormányzat nem titkolt célja, hogy a térség érintett családjainak valódi, életteli központjává váljanak és mások számára is nyitottak legyenek. Ahogy a görög lélek is nyitott és vendégszerető, úgy programjaikon is szívesen látnak bárkit. Ezen a karácsonyi, ismeretterjesztő, gasztronómiai, táncos délutánon képviseltette magát a szlovák, valamint a lengyel önkormányzat is, és mindannyian szeretnék, ha idővel igazi soknemzetiségi karácsony előtti ünnepséggé nőhetné ki magát ez a kezdeményezés.


Vendégváró falatok

No de milyen is a görög adventi időszak?
Bakirdzi Kalliopé élvezetes, képi anyaggal és énekkel is színesített, interaktív előadásából megtudhattuk, hogy Görögországban nem karácsonyról beszélünk, hanem dodekaimeroról, azaz 12 napról, amely december 25-től január 6-ig tartó komplett ünnepkör.

A karácsonyt a görögök is ugyanakkor ünneplik, mint a magyarok, ők is a Gergely naptárt használják. Van karácsony előtt is 40 napos böjt, de az nem olyan szigorú, mint a húsvét előtti, hiszen ez az időszak a lelki ráhangolódásról szól, nem az aszketikus önmegtartóztatásról.

Az egyik legfontosabb, ókori eredetű görög ünnepi szokás a kalanda. Valamikor régen, minden hónap kezdetén jókívánságokat mondtak. Ezt vették át aztán a rómaiak hónapköszöntőként.  Bizánc 622-ben betiltotta vagy átnevezéssel próbálta legalizálni a korábbi pogány hagyományokat, így a kalanda-kat is, a középkorra és újkorra a régi és az új már egészen összekeveredett. Hangszerekkel (dobbal, triangulummal, kecskedudával) és egy hajómodellel járták a 10-14 éves gyerekek a házakat, kis élelemért, sóért, édességért cserébe jókívánságokkal köszöntve az ott lakókat (Legyen bő a termés, legyen sok a hal, legyen jó a kenyér, bő a gyermekáldás…) és persze dicsérve az Urat.

Ha nem engedték be őket valahova, akkor is mondtak kívánságokat, de egészen másfélét: „Legyen sok bolhája e háznak!”  A kalanda szokása ma is él, sőt, manapság már testületek, kórusok is járják az utcát, köszöntve az embereket.

A hajómodell külön érdekesség lehet számunkra, ám a magyarázata egyszerű: hajós népről lévén szó, a ház belseje felé fordított orrú, a célba érő vitorlás a gazdagságot szimbolizálja. Görögország sok településén, szigetén él a karácsonyi hajóékesítés hagyománya, a leghatalmasabb Thesszaloniki főterén látható.

„Karácsonyfát Görögországban csak az utóbbi 20-30 évben kezdtek állítani - mondta Kalliopé - bár korábban is ismerték, hiszen 1833-1862 között uralkodó Ottó (bajor) királyuk révén az ortodox vallású nép betekintést nyerhetett a római katolikus szokásokba, ám mégsem terjed el, mert a görögök körében már az ókortól kezdve az olajág díszítése volt a hagyomány. Ennek szép, mitológiai története is van: Thészeusz, Athén királya, mielőtt Krétára indult, hogy a labirintusban megbirkózzon a Minótaurusszal, megígérte, hogy ha legyőzi őt, fehér és piros szalagokkal ékesített zöld olajággal áldozik Apollónnak. Ma ugyanezt láthatjuk a görög családoknál: zöld olajág a kancsóban piros-fehér szalagokkal gyümölcsökkel, mézes süteményekkel díszítve.”

„Hronia Polla!” – hangzik fel a legáltalánosabb jókívánság, ám görög sajátosság, hogy bármire lehet és van is jókívánságuk! Mondanak egyet, ha veszel egy ruhát, cipőt, autót, a hónap kezdetén, szólhat a jó télre, nyárra... Szimpatikus szokás!

Ebben az időszakban előkerülnek a bajkeverő, az emberek orra alá borsot törő, a lakásban ezt-azt eltüntető kis manók is. Ők a kalikandzari. „Egész évet a föld alatt töltik, s az élet fáját próbálják elfűrészelni. Karácsony táján a kéményen keresztül bejutnak a házakba, lakásokba és borzalmas dolgokat csinálnak! Elcsenik az ételt, eltologatják a bútorokat, ide-oda pakolnak dolgokat. Az ember letesz valamit, aztán nem találja. Nagyon szeretik a fügét, gyakran el is csenik. Leghatékonyabb ellenszerük a szenteltvíz, de január 6-án, vízkereszt idején, ahogy jöttek, úgy el is tűnnek, visszabújnak a föld alá, s az addigra megújult élet fáját ismét reszelni kezdik” – mesélte róluk általános derültséget keltve Kalliopé.

12 napon át az utcákon járva énekelnek, bolondoznak, a mi betlehemeseinkhez hasonlóan beöltözött maskarások, akik azért megcsipkedik a nők fenekét is, de mindenképpen szerencsét hoznak. Nagy látványosság, amikor más ilyen csapattal összeakadva álcsatározásba keverednek.

December 25-én, karácsony napján fogyasztják a Krisztus kenyeret (Hrisztopszomo), melynek alaptésztája hagyományosan ugyanaz, mint az adott családnál otthon sütött kenyereké, de készülnek naranccsal, fahéjjal ízesített, dió- vagy fügedarabokat rejtő édes változatban is. Egy biztos, a kereszt formáját mindegyik tetején megtaláljuk.

A Szpargana tu Hrisztu, azaz Krisztus pelenkája nevű édesség a feltekert tésztában dió vagy pisztácia tölteléket kap, a külsőre hókiflihez hasonló linzerszerű finomság a belül egész mandulát rejtő kurambiedesz. Közkedvelt desszert a tojás nagyságú, lisztből, olívaolajból, mézből, cukorból, narancsból fahéjból és kis konyakból készült, dióban forgatott, sziruppal leöntött melomakarona.

A görögöknél nincs Mikulás. No de ki hozza az ajándékot? Szent Bazileusz, aki egy 4. századi kappadókiai püspök volt. Nagyon szerette a gyerekeket, sokat segítette őket, kis ajándékokat vett nekik, úgyhogy ő maradt meg a görög köztudatban. „Ajándékozás január 1-jén történik, klasszikusan. De mostanság nem klasszikus időket élünk, ezért karácsonyra is, és újévre is kapnak ajándékot a gyerekek.”

Újév köszöntése alkalmából ismét találkozhatunk a kalanda énekesekkel. Újévi étek a Vasilopita, Szt. Bazileusz pitája. Lehet édes, de Kalliopéék családjában ez fetás-sós változatban készült, s ebbe rejtett el édesanyjuk egy fémpénzt, anno. A pitát annyi részre vágták, ahány tagja volt a családnak, plusz egyet Jézus Krisztusnak, egyet az idegennek, aki ugye akár egy isten is lehet Görögországban, hiszen az ókori mitológiában az istenek és félistenek az emberek között járkáltak, jobban jártak hát, ha mindenkivel kedvesek és vendégszeretőek voltak. Félretehettek még egy szelet pitát a gazdaságnak, az állatoknak is. Aki megtalálta a szerencsepénzt, az lett abban az évben a szerencsés!

A görögök nem családjukkal félrevonulva ünneplik a karácsonyt, hanem többedmagukkal buliznak, kimennek az utcára. „Ha véletlenül egy görög turista idejön karácsony idején Magyarországra, értetlenül néz körbe december 24-én, 25-én este, hogy itt miért nincs senki az utcán. Mi baj van? Miért nem ünnepelnek? – kérdezi. Mondhatom neki, hogy ünnepelnek, csak bent a saját lakásukban. Itt ez a szokás – mesélte Kalliopé.

Mivel máshogy állnak az idegenekhez, egy görög karácsonyozáshoz bármikor bárki csatlakozhat. Szilveszterkor ezzel szemben inkább otthon ülnek és kártyáznak, mert ekkor kártyázni kell, a lencse mellett ez hozza a szerencsét! Egy másik újévi szokás a gránátalmához köthető. E gyümölcsöt a 25-i misére a ház ura a zsebében viszi, elmegy vele a templomba, így az is megszentelődik, majd hazatérve a bejárati ajtó előtt jó erősen a földhöz vágja, hogy szétrepüljenek a magok, s azt mondja: „Egészséggel, boldogsággal, szerencsével jöjjön az új év, s amennyi magja van a gránátalmának, annyi líra (aranypénz) legyen egész évben a zsebünkben!”

Kalliopé a szokásokról tartott előadás közben

Az ünnepkör vége január 6-án a Vízkereszt. Epiphania, a fények ünnepe, vagy Theophania, a víz megszentelésének, ill. Krisztus megkeresztelésének emléke. Ha tengerparton, folyónál vagyunk, a pópák hajóval kimennek a vízre, szentelés után vízbe bedobják a keresztet, amit a hűs haboktól nem félő, vállalkozó szellemű fiúk vagy lányok kihalásznak. Akinek sikerül, abban az évben a szerencse gyermeke lesz.

Ezt a szokást a Magyarországi és Fővárosi Görög Önkormányzatok közös szervezésében Budapesten, a Dunánál selyemszalagra fűzött aranyozott kereszt vízbe vetésével rendszeresen felelevenítik. 2016 januárjában éppen Szentendre volt az esemény házigazdája.

A Kalliopé előadásának záróképe ismét általános derültséget keltett, ugyanis meglepő párhuzamot mutatott egymás mellett Apollón, a Nap istene a szekerével és a Mikulás a szánjával.

Az élményszámba menő szellemi táplálékot valódi finomságok: dolmadákia (szőlőlevélbe tekert fűszeres rizs), taramo (vörös kaviár összekeverve krumplipürével és fűszerekkel), padlizsánpürés melitzano saláta, óriás lóbab, feta, pita és persze édességek követték.

Hogy a test se maradjon rest, jöhetett a fergeteges tánc, melyhez a zenét az Akropolis Compania szolgáltatta.

Írta és fényképezte: Linkes Lilla