Hetente járok át a szentendrei Szerb Ortodox Székesegyház, a Szerb Egyházi Múzeum, a Püspöki palota és kancellária épülete által közrezárt békés parkon, ám ezen a hóeséssel indult január 5-én, 2015-ben, céltudatosan jövök, ugyanis Lazar Pajtić-csal, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Budai kerületének főesperesével találkozom.

A szobában egyszerű irodai bútorzat, a falon néhány ikon és egy ortodox kereszt. Korábban nem ismertük egymást, ám mégis úgy érzem, „megérkeztem”. Lazar Pajtić az első pillanattól kezdve olyan természetességgel fogadott, olyan kötetlenül beszélgettünk, mintha sokadik alkalommal tennénk.


Lazar Pajtić, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Budai kerületének főesperese.

A főesperestől megtudom, hogy az ortodox karácsonyi ünnepkör, a Julián- és Gergely naptár tizenhárom napos csúszása miatt, január 6-án kezdődik, egy ünnepi liturgiával, majd délután a karácsonyi badnjak (magyarul: rönk, tuskó, ami valójában egy fiatal tölgyfácska, vagy tölgyfaág) megszentelésével, elégetésével folytatódik.

Lazar Pajtić elmondta, hogy a szereti ezt az időszakot, s már gyermekkorában is, Szőregen (ma Szeged egyik városrésze) a karácsonyt megelőző szigorú, hús-, tojás- és tejtermék-mentes negyven napos böjtöt követően, nagy izgalommal várta ezt a napot. A nagypapa vitte be és szórta földre a szalmát, s a Jó estét, mit hozott? - kérdésre így válaszolt: Sreću, zradvje i vesele, azaz Szerencsét, egészséget és örömet. No és persze a szalma közé rejtve némi ajándékot a gyerekeknek: cukorkát, fából készült játékokat.
Az esti vacsoránál egy gyertya állt az asztalon, amit egy kis szalmaköteggel gyújtottak meg, és mivel ez a nap még a böjt része volt, a menü többnyire vízben főtt bab, mákos tészta, szilva, dió volt.
Ünnepi édességként češnica készült, ami, ha a mai recepteket nézzük, egy szépen formázott, kerek kalács, ám a hagyomány szerint ez akkoriban mézes dióval és egy belé rejtett pénzérmével töltött rétesszerű sütemény volt, amelynek tésztáját az asszonyok fehér abrosz fölött húzták papírvékonyra. Az első szeletet az kapta, aki először tért be, hogy köszöntse a ház népét, a második szelet a házigazdát illette. Aki a pénzt megtalálta, arra nagy szerencse várt, megtarthatta, vagy akár el is ajándékozhatta.

A liturgia, ahol engedélyt kaptam a fotózásra, a szentendrei Fő téren álló Blagoveštenska templom reggeli miséje volt. A templomban egy kis asztalkán frissen csírázott, zöldellő búza, az élet és a következő év bő termésének jelképe, és egy tálban böjti étkek.


Lukijan Pantelić, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke

A szerb ortodox misén nincs hangszeres zene, az ének pedig néha igazán mély hangú, szinte gurgulázó, erőteljes férfihangon szól. A templom belső terét  meghatározza az ikonosztázion (háromajtós képfal, melyet odafenn a kereszt koronáz meg és zár le). Az e mögötti tér funkcionálisan is tagolt, középen látható a szent asztal, az oltár. A mise drámai módon hat, az elején lehetőség van nyilvános gyónásra: a lelkész és a bűnbánó pár perces ráhangolódása, ezt rövid ima követi. Az események nem kizárólag frontális módon zajlanak. Többnyire több pap, diakónus szerepel, akik a templom egész terében mozognak (a két Bemenetel alkalmával), s ennek, mint a főesperes elmondta, megvan a maga koreográfiája.  A mise alatt az ikonokat, a teret és a híveket többször is tömjénezik.
A hívek sosem ülnek. Erre nincs is mód, hiszen csak kétoldalt, a fal mellett van díszes, fából készült ülőalkalmatosság, de ezeket az időseknek és betegeknek szánják.

A mise után, koradélután került sor a Püspöki palotában a hagyományos betlehemes játékra, az ún. vertep-re, amit idén pomázi gyermekek adtak elő. Bátran, kedvesen, hangosan, szépen énekelve, természetesen szerb nyelven. Ezután a szentendrei esperes, Vojislav Galić megszentelte a kis tölgyfácskát, a badnjak-ot, majd Lukijan Pantelić, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke üdvözölte a jelenlévőket, a gyerekeknek megköszönte a valóban szép előadást, boldog karácsonyt és újévet, valamint általános derültséget keltve, az iskolásoknak könnyű tanévet és jó osztályzatokat kívánt. Persze ajándék is jutott minden gyermeknek, szereplőnek és látogatónak egyaránt.

Aprósüteménnyel és italokkal kísért rövid ünneplés után odakint, a badnjak égetéssel folytatódtak az események.


Vojislav Galić megszenteli a kis tölgyfácskát

Az tölgyfácskát hagyományosan kelet-nyugat irányba állva, egy csapásra kell kivágni. Ez a fa jelképezi az életfát, azt amit a pásztorok adtak  Józsefnek, hogy tüzet gyújthasson és meleget csinálhasson a kis Jézusnak, de szimbóluma magának a keresztfának is. Elégetése pedig áldozat, megtisztulás.
A badnjak égetés, ahogy a főesperes és az esperes is mondta, tulajdonképpen egy pogány rituálé. 50-60 évvel ezelőtt nem volt általános, de az utóbbi két évtizedben már szinte minden ortodox karácsony velejárója.
A résztvevők néha hasítanak e fácskából egy-egy darabot, hazaviszik, tűzre teszik, vagy megtartják és az ünnep, esetleg az egész év szent díszévé válik.

Régen a badnjak parazsát a család egy tagja másnap reggelig őrizte, hogy ki ne aludjék, majd az első látogató, szerencsekívánatokat mondva jól megpiszkálta, hogy csak úgy repüljenek a szikrák. Ezzel kívánták biztosítani a háziak következő évre vonatkozó számbéli és vagyoni gyarapodását, egészségét.

Most együtt vártuk meg, míg a parázs elhamvadt, közben a püspök, a főérsek, az érsek, a szerzetesek és papok a jelenlévőkkel beszélgettek, mézes forralt borral koccintottak, a gyerekek játszottak.
Jó hangulatú, áldásos nap volt!

Írta és fényképezte: Linkes Lilla