Magányuk figyelemreméltó, ám nem egyedi, hiszen közel száz kamalduli szerzetes él még szerte Európában, valamint Dél- és Észak-Amerikában, akik egyetlen szó nélkül élik remete életüket.

A Komárom-Esztergom megyei Majkpusztán a néma barátokként emlegetett fehércsuhás, fejtetőjüket kopaszra borotvált, hosszú szakállú szerzetesek szigorú rend szerint éltek, egymással csak a december 28. és január 2. közötti napokban találkozhattak a kolostor ebédlőjében, a refektóriumban. Az év többi napján az egyforma beosztású, középkori olasz mintára épült saját cellaházukat csak engedéllyel hagyhatták el. Az elmélkedés és a napi nyolcórai ima mellett fafaragással, festéssel vagy fazekassággal foglalhatták el magukat. A szerzetesek puritán élete, a némasági fogadalmuk nem büntetés volt, sokkal inkább magas szintű elköteleződés, egyfajta magasztos lelkiállapot eléréséért vállalt leegyszerűsített fizikai létezés. Már a rend első tagjai, az 1009-től működő itáliai Campo Malduli nevű remeteség szerzetesei is a lelki tökéletességre törekedtek, melynek elérése érdekében magányosan, elmélyülten éltek.

A külvilággal a szintén némasági fogadalmat tett, de fel nem szentelt laikus barátok, a fráterek és a laikus testvérek tartották a kapcsolatot, akik egyúttal halászattal és földműveléssel foglalkoztak. Ők voltak azért is felelősek, hogy ellenőrizzék, nem beteg-e valamelyik remete. A rend önfenntartó volt, amihez a külvilággal érintkezők tevékenysége mellett az is hozzájárult, hogy a bentlakók gyümölcsöket, zöldségeket, illetve gyógy- és fűszernövényeket termesztettek saját veteményesükben. A 17 különálló apró cellaházhoz tartozó kiskertet magas fallal vették körbe, ezzel is megakadályozva, hogy a remeték egymással beszélhessenek. Minden házban freskókkal, stukkókkal díszített kápolna, benne oltár; egyszerű, kandallóval és könyvszekrénnyel berendezett lakószoba; műhely és kamra volt, ezek az egyetlen korhűen berendezett lakrészben ma is láthatók. Az aszkétikus életmód része volt az is, hogy a barátok az év nagy részében böjtöltek, húst és bort nem fogyasztottak.

A majki kolostor templomának csonka tornya

Magyarországon a 17. században telepedtek le a kamalduliak, a majki remeteség volt a negyedik, egyben utolsó az ismert kolostorok sorában, ide 1735-ben érkezett az első három szerzetes. A remeteség 12 évig virágzott, majd II. József 1782-es rendelete értelmében a majki szerzetesrendet is feloszlatták. Ekkor a kamalduli közösség 11 felszentelt atyából, (páterből) és 4 fel nem szentelt szerzetesből (fráterből) állt, akik közül néhányan Magyarországon maradtak, a többiek azonban egy olaszországi rendhez csatlakoztak. A majki birtokon ezután működött egyebek mellett posztógyár, pálinkafőző, vadász- és lakókastély, kórház, majd középiskola, kollégium és munkásszálló. Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, tavasszal ismert levendulaszedő helyszín, a cellaházak egész évben bérelhető üdülőként szolgálnak, a belső udvaron pedig nyaranta koncerteket szerveznek.

A pusztítások és átalakítások ellenére az Oroszlány és Vértessomló között, Majkpusztán található épületegyüttes Közép-Európában az egyetlen olyan kamalduli remeteség, amely egységben, jelentős átalakítások nélkül maradt fenn. A díszes belső terekkel kialakított konventépület, a változatos kápolnákkal megépített cellaházak, valamint a faragott kapuk és szobrok ma is a barokk változatosságát hirdetik. A három oldaláról védelmező 30 hektáros kolostorerdő természetvédelmi terület, része a Vértesi Tájvédelmi Körzetnek. A remeteségről a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ gondoskodik.

A remeteség főkapuja fölött idézet utal az egykori lakókra: „Távol legyen ezen szent magány kapujától a csendzavaró, mert az Istennek szentelt sereg gyűlöli a zajt.”

Írta és fényképezte: Mozer Mária