Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Vicsorgó fegyverek, vagy négylábú áldozatok?

2013.09.05.administrator
National Geographic Magyarország

Az egyik legősibb társunk a kutya, sorsa szinte egybefonódott az emberiségével. Még a háborúknak is részese volt az antik időktől egészen napjainkig.

Fotó: Profimedia

Kr. e. 2000-től Mezopotámiában találtak nyomokat harci kutyákról, az úgynevezett félelemkeltő molosszusokról. A görög-perzsa háborúkban, vagy a Római Birodalom terjeszkedése során fel-felbukkantak számos véres csatájában.

A modern katonaebek megjelenése az 1900-as évekre tehető. A négylábúak hadi bevetésében ekkor Németország, Franciaország, Belgium és Oroszország járt az élen. A 20. században eleinte főként a csapategységek közötti katonai üzeneteket szállíttatták velük. Ez nem volt újdonság, hiszen Kr. e. 500-ból származnak az első beszámolók az úgynevezett hírvivő kutyákról. A világháborúkban a nyakukra helyezett, kapszulába rejtett üzenetek továbbítatásán túl, telefonvonalak kiépítésénél is fontos szerepet töltöttek be. A hámra erősített telefonhuzal szabad végét a bundás bajtárs fegyvertűz és aknák kísértése közben futva görgette ki a kívánt célpontig.

A fajták közül népszerűnek számított az airedale terrier, a skótjuhász és a dobermann, a második világháború alatt pedig 80 százalékban a német juhászra esett a választás.

Kifinomult érzékeiket kezdetben az ellenség közeledtének megneszelésére használták, később azonban a szanitéc (egészségügyi) csahosok is megjelentek.
A csatamezőn megsérült katonák zöme az ilyen szanitéc ebnek köszönhette a túlélést. Az oldalukon vörös keresztet viselő négylábúak, egészségügyi felszerelést hordtak maguknál. Mind a sebesültek, mind a kiképzők érzelmileg rendkívül kötődtek bundás megmentőjükhöz.

Az ausztriai Európai Kutyamúzeum vezetőjének 2003-as cikkében olvasható, hogy ugatással, vagy a sapkák elhozatalával jelezték, ha sérültet találtak. Taktikai megfontolásokból, a zajos metódust hamar kifinomultabb módszerre cserélték: a kutyák nyakörvén egy bőrdarab (bringsel) lógott. Ha ráleltek egy áldozatra, a bőrdarabot fogaik közé véve tértek vissza szanitéc vezetőjükhöz, aki elvette a bringselt és a kutya elvezette őt a talált személyhez.

Az I. és a II. világháborúban sokféle feladatra képezték ki a csahosokat, rejtőzködő ellenséges katonák felderítésére és elfogására, aknakeresésre, őrzésre és védésre, sőt az apró termetűek kifejezetten alkalmasnak bizonyultak, hogy megszabadítsák a katonákat, az egészséget, élelmet és nyugalmat veszélyeztető rágcsálóktól.
Teherszállítóként fegyvereket, illetve ellátmányt vontattak velük, sőt a mérgező vegyi támadások ellen gázálarcot is kifejlesztettek számukra.

Fotó: Profimedia

A második világháborúban a szovjet hadsereg kísérletezett a tankelhárító ebek használatával. Elképzelésük szerint a kutyák a testükre erősített bombával az ellenséges lánctalpasok alá mászva helyezték volna el a robbanó szerkezetet. A kiképzésük során csak a járművek alatt etették őket, a küldetés előtt pedig éhesen indították őket útnak. Eleinte többszöri bevetésre szánták a tankelhárítókat, de a frontvonalon a fegyverek zörejétől és az ellenséges tankok szagától – amivel gyakorlatozás közben nem találkoztak – pánikba estek, megvadultak, így képtelenek voltak teljesíteni a próbatételt és a szövetséges gyalogságot, vagy tankjukat robbantották fel. A kockázat miatt elkeserítő módon egyszer használatos öngyilkos fegyverré módosították őket. A robbantásokkal nem csak a járműveket tették harcképtelenné, de a hűséges négylábúakat is örökre elhallgatatták. Ennek ellenére a háborút követően hosszú ideig próbálkoztak az „eb-bomba hadművelet” fejlesztésével.

A The United States War Dogs Association (USA Hadikutya Egyesület) történelmi áttekintésében, megemlékeztek a vietnámi háborúról, amelynek során az USA 1964 és 1975 között 4500 csahossal bővítette haderejét. Kivonulásukat követően már csupán 250 kutya mélyíthette amerikai földbe mancsait. Több ezren közülük, nem a csatában lelték halálukat, hanem feláldozható, jelentéktelen felszerelésként hátrahagyva, vagy szövetséges katonák puskacsöve által.

Napjainkban is kulcsfontosságú a haderőknél szolgálatot teljesítő szőrös bajtársak jelenléte. Az amerikai tengerészgyalogság különleges egységei Afganisztánba és Irakba is vittek magukkal katonakutyákat. Ahogy a Navy SEALs weboldalán olvasható: Ezek a kutyák speciális – általában lövedékálló – mellényt is hordanak, amit vízálló rádióval és kamerával is elláttak. A kamera segítségével a katonák ugyanazt látják, amit a kutya, sötétedés után pedig, éjjellátó üzemmódban pásztázza a terepet.

A harcászati fegyvernek tekintett állatok korszaktól függetlenül hűségesen követték az embert és teszik ezt mind a mai napig. Hőssé váltak, de a hősi maskarát sosem önszántukból öltötték magukra.

Írta: Kőnig Rita

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket