Százhalombatta egyike azon településeknek Magyarországon, amely a régmúlt emlékeinek nyomát viseli nevében. A száz-halom tulajdonképpen nem más mint az i.e. 8-6 században itt élt őskori nép emlékeit megnevező, megőrző kifejezés.

 

Első írásos említésük az 1200-as évek elejére keltezhető, s Anonymus Gesta Hungarorum-jában található, mely szerint itt a Százhalmoknál (centum montes) szállt meg első napon a Pannonia déli részének meghódítására induló Árpád vezér serege. A halomsírok első tudományos igénnyel dokumentált kutatása 1847-ben történt. Luczenbacher (azaz Érdy) János régész két kampányban, összesen 7 halomsírt tárt fel. Még ugyanebben az évben Varsányi János mérnök felmérte és beszámozta az akkor látható 122 halomsírt. A lelőhely hírnevét mi sem mutatja jobban, mint hogy az 1876-ban Magyarországon tartott ősrégészeti világkongresszus résztvevői kilátogattak a helyszínre, sőt az akkori szokásnak megfelelően még a kiásott leletekből is vihettek magukkal emléktárgyakat. A lelőhely modern, korszerű kutatását 1978-96 között Holport Ágnes régész végezte. Az egykori halmok száma mára 98-ra csökkent az az intenzív mezőgazdasági munkák miatt. A terület a közelben található bronzkori és vaskori földvárral együtt kiemelten védett természeti és örökségvédelmi helyszín.

 

 

A halmokat, a koravaskor (i.e. 8-6 sz.) idején földből építették, valószínűleg a közeli földvárban élő előkelő vezetők nyughelyéül. A terület a Duna észak–déli irányú folyásának felső szakasza, ez a termékeny löszfennsík már nagyon korán kiemelkedő hely volt. Számos korai földműves közösség telepedett itt le. Őskori virágzásának egyik csúcspontja a koravaskori Hallstatt kultúra időszakára esik. A közvetlen a Dunára néző magas parton elhelyezkedő település gazdagságát és jelentőségét stratégiailag kiváló helyzete adta. A teljes Közép-Európát ekkor uraló Hallstatt kultúra egyik legkeletibb „határvárosa” volt. Mai szemmel az akkori település alig volt több egy nagyobb falunál, de az őskorban itt élő 300-400 embernek otthont adó, sánccal és árokkal erődített földvár jelentősnek számított. Ez lehetett a környék gazdasági, politikai és valószínűleg vallási központja. Horderejét elsősorban az adta, hogy a nyugati Hallstatt kultúrkör határán helyezkedett el, így elsődleges szerepe volt az Alföldön akkor élő keleti (szkíta) népcsoportokkal fenntartott távolsági kereskedelemben.

 

 

A földvárhoz vezető út, azaz a mai Érdet és Százhalombattát összekötő földút két oldalán jól láthatók a ma már csak 3-4 helyenként 5-6 méter magasságban kiemelkedő kerek halomsírok. Az akkori szokásoknak megfelelően az előkelő halottat máglyán elégették, s hamvasztás után helyezték a sírba. A sírhalmok alatt az eredeti felszínre kőlapokból és kettéhasított fagerendákból alakították ki a sírkamra padlóját, amire felépítették a boronaszerkezetes, kb. 80 cm magas és 4-5 x 4-5 méteres, négyzet alakú fából készült sírkamrát. A halott maradványai mellett ide helyezték még az illető túlvilági életéhez szükséges élelmet, mindennapi tárgyait és ünnepi viseletét. Érdekesség, hogy több esetben a halotti máglya maradványait is behordták a sírkamrába. Végezetül a halotti szertartás befejezéseképpen kőgyűrűvel vették körbe a sírkamrát, majd az egész építményt befedték földdel, így 5-6, de akár 8 méter magas és 30-60 méter átmérőjű földhalmot emeltek a sír fölé. A halotti máglya szinte még izzó állapotában maradt meg a sírkamrában. A 115. számú halomsír páratlan építészeti és régészeti maradványát a helyszínen in situ rekonstruálta a százhalombattai „Matrica” Múzeum által vezetett és felkért szakembercsapat, Százhalombatta Város Önkormányzatának támogatásával.

 

 

Ez az egyedülálló vállalkozás valamint a helyszín kiemelt régészeti és természeti értékeinek megbecsülése tette lehetővé, hogy az önkormányzat további támogatásával a 115. számú, látogatható halomsír köré, mintegy 3,6 hektárnyi területen létrejöhetett Magyarország első őskori Régészeti Parkja. A Régészeti Parkba látogatók a 2700 éves halomsír mellett bronz- és vaskori házak, kemencék, melléképületek hiteles rekonstrukcióit is megtekinthetik. Bepillantást nyerhetnek az őskori élet hétköznapjaiba. A Park élő múzeum, a vitrinbe zárt világ helyett itt megelevenedik a múlt: diákok, felnőttek, családok szakavatott foglalkozásvezetőkkel rendhagyó történelemórákon, kézműves foglalkozásokon, családi napokon vehetnek részt. A „Matrica” Múzeum és Régészeti Park célkitűzése összetett: egyrészről hozzátartozik a terület őskori emlékeinek megóvása, bemutatása, másrészről tudományos kutatásokon keresztül nemcsak az egykori élet mindennapjait ismerteti meg a látogatóval, hanem a koravaskori természetes környezet visszatelepítését is vállalta, hogy a jelen- és az utókor számára mind teljesebben őrződjön meg a múltnak ez a korszaka.

Vicze Magdolna,  múzeumigazgató
A fotókért köszönet a Matrica Múzeumnak.