Írta: ALMÁR IVÁN, GALÁNTAI ZOLTÁN

Annak idején a repülés kezdeti, nehéz feladatainak finanszírozásában jelentős szerepet játszottak a különféle repülési rekordok jutalmazására magánszemélyek és társulások által alapított díjak. A Missouri állambeli St. Louisban kitűzött 25 000 dolláros díj ösztökélte például 1927-ben Lindberghet az Atlanti-óceán leszállás nélküli átrepülésére New York és Párizs között.

1996 májusában magánkezdeményezésre ugyancsak St. Louisban létrejött egy amerikai alapítvány, amely egy 10 millió dolláros díj kitűzésével kívánta előmozdítani az űrturizmus ügyét. Ezt eleinte X-díjnak, később Ansari X-díjnak nevezték. (A díjat Ansari asszony, a sorrendben 4. űrturista ajánlotta fel.) A pontosan megfogalmazott feltételek szerint egy kizárólag magántőkével fejlesztett, háromszemélyes járműnek kétszer egymás után kell felrepülnie a Mojave-sivatagi repülőtérről 100 km-t meghaladó magasságba úgy, hogy közben legfeljebb két hét telhet el. (A járművet egyetlen pilóta is vezetheti, ha két utas számára megfelelő helyet biztosítanak, amelyet 180 kg-nyi ballaszttal töltenek ki.

 Az Ansari X-díj 10 millió dolláros csekkje

Az Ansari X-díj 10 millió dolláros csekkje


Kezdettől fogva nagy volt az érdeklődés azon cégek részéről, amelyek az űrturizmusban üzleti lehetőséget látnak. A feladat végrehajtása természetesen nem volt könnyű, a 16 jelentkező közül a Scaled Composites cégnek csak 2004-ben sikerült elsőként maradéktalanul teljesítenie a feltételeket. Burt Rutan cége 1999-ben kezdett a SpaceShipOne (SS1) űrrepülőgép fejlesztésébe. Induláskor a White Knight nevű könnyű repülőgép 10–15 km magasságban engedi útjára a hibrid rakéta-hajtóműves űrrepülőgépet, amely a kitűzött célnak megfelelően 100 km-t meghaladó csúcsmagasságú űrugrást hajt végre.

 A White Knight az SS1-gyel

A White Knight az SS1-gyel


A rendszer tényleges főpróbájára 2004. május 13-án került sor, amikor az SS1 Mike Melvill pilóta vezetésével 2, 5 Mach sebességgel 64 km magasságig jutott. Június 21-én ugyancsak Melvill vezette azt a felszállást, amelynek során a háromszemélyes gép a szükséges ballaszttal 3 Mach sebességgel érte el a 100 km-es csúcsmagasságot. A repülés során műszaki problémák jelentkeztek, de ennek ellenére hamarosan sor került az X-díj elnyerését célzó kettős felszállásra is. Szeptember 29-én Melvillnek ismét sikerült 103 km-es csúcsmagasságot elérnie. Két héten belül, október 4-én (az első Szputnyik felbocsátásának 47. évfordulóján) Brian Binnie volt az SS1 pilótája, aki 112 km-es rekordmagasságig jutott, ami 4 km-rel több, mint a pilótával vezetett X–15 repülőgép 1963-ban felállított magassági rekordja! Ezzel a Scaled Composites sikeresen teljesítette az összes feltételt, és megkapta az Ansari X-díjat.

 A SpaceShipOne űrrepülőgép

A SpaceShipOne űrrepülőgép


Érdemes hangsúlyozni, hogy a két pilóta elnyerte az FAA, az amerikai repülésügyi szervezet „kereskedelmi űrhajós” kitüntetését, és a Mojave repülőteret az USA első kereskedelmi űrrepülőterévé nyilvánították. Ugyanakkor a Nemzetközi Űrhajós Szövetség és több más, fontos nemzetközi szervezet csak a Földet megkerülő orbitális pályát elérő embereket fogadja el űrhajósnak, és nem tekinti a 100 km-t „a világűr határának”. Ez a későbbiekben várhatólag még zavarokat fog okozni. Annyi azonban kétségtelen, hogy bár a 100 km-es magasság inkább csak lélektani határ, és semmiféle jogalapja nincs annak, hogy itt kezdődjön a világűr, mégis az X-díjas repülésekkel alighanem kezdetét vette a valódi űrturizmus, amelynek még nagy hatása lehet az űrhajózás egész jövőjére.

Az első lépés megtörtént: 2004 decemberében az amerikai képviselőház és a szenátus jóváhagyta az űrturizmus törvényt, amely az FAA-t bízta meg az utasokkal végrehajtandó űrugrások szabályainak kidolgozásával.

Folytatjuk.


A cikk részlet a Typotex Könyvkiadó gondozásában megjelent ALMÁR Iván – GALÁNTAI Zoltán: Ha jövő, akkor világűr című könyvéből.