Nursiai Szent Benedek életéről nagyon keveset tudunk. Noha Nagy Szent Gergely pápa néhány évtizeddel később megírta Benedek életútját, a munkája inkább a szerzetes szellemi fejlődéséről, tevékenységéről szól, mintsem tényszerű életrajzi adatairól.

Annyi bizonyos, hogy Benedek 480 körül a Perugia környéki Nursiában jött a világra jómódú földbirtokos szülők gyermekeként. Az akkoriban széles látókörűnek számító szülők, dajkája, Cyrilla keserves bánatára, egész fiatalon Rómába küldték tanulni, hogy a kor kulturális központjában művelt ember váljon belőle.

A vallási viszályoktól hangos Rómától Benedek azonban hamar megcsömörlött, és a nyüzsgő várost elhagyva, a subiacoi barlang remetéihez csatlakozva, a szent életet választotta. Miután három éven át teljesen aszketikus magányban élt, úgy döntött, hogy csatlakozik a szervezetten, kolostori formában élő szerzetesekhez. A vicovaroi sziklakolostor apátja lett, azonban a nyája, nem viselte a szigorú, Istennek tetsző irányítást, ezért megkísérelték megmérgezni.

A rendtársaiban elmondhatatlanul csalódott Benedek ezt követően ismét visszatért subiacoi magányába. Ekkor azonban a hívők között már olyan hírnévre tett szert, hogy római nemesek nem csupán gyermekeiket küldték hozzá nevelés céljából, hanem kolostoralapításokra is felkérték.

Ezt követőn született meg benne az új rend alapításának gondolata. 529-ben, amikor Justinianus császár Athénban bezáratta a pogány egyetemet, a tettre kész szerzetes Monte Cassino hegyén kolostort hozott létre, ahol nem csupán imádkozásra rendezkedtek be, hanem a saját szükségleteiket is maguk teremtették elő. A Róma és Nápoly között található hegyen új testvériség született, a bencés rend.

Nursiai Benedek mindent megtett annak érdekében, hogy ordója példaértékűen működjön, ennek elősegítésére pontokba foglalta a szerzetesi élet legfontosabb szabályait. Ez a Regula a későbbi évszázadokban is alapvető útmutatással szolgált a bencéseknek.

Nursiai Benedek, akit az emberek jótevője és a szerzetesek követendő mintaképének tartottak, 547. március 21-én a kolostor templomának oltáránál, imádkozás közben hunyt el. Személye körül kialakult vallási kultusz a mai napig élénken él, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a 20. században VI. Pál pápa „Európa védőszentjévé” nyilvánította.