A megelőző feltárásra egy lakópark építése miatt volt szükség – mondta el a National Geographic Online-nak a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága Savaria Múzeumának régészeti osztályvezetője. Ugyanakkor már csak az elhelyezkedése miatt is rendkívül érdekes volt a terület – tette hozzá Ilon Gábor –, hiszen határos azzal a séi területtel, amely a hetvenes évek vége óta Európa-szerte híres, védett régészeti lelőhely. Vagyis ugyanazon régészeti lelőhelynek a mai Torony község határába eső részén volt lehetőségük kutatni. Ennek hozadéka az is, hogy kiderült: az utóbbi két évtizedben a séi lelőhely egy része örökre elpusztult a tudomány számára – a település terjeszkedése, a beépítések miatt.

Agyagszobrok, idolok

Sé Malomi dűlő nevű határrészén találták meg harminc esztendővel ezelőtt a Lengyel-kultúra egyik legjelentősebb magyarországi lelőhelyét. A kései neolitikum időszakában, mintegy hat és fél, hétezer évvel ezelőtt létező népcsoport a Tolna megyei Lengyel községről kapta a nevét, jellegzetes tárgyaikra pedig rábukkantak később a mai Szlovénia, Szlovákia, Morva- és Csehország, Dél-Lengyelország valamint Ausztria keleti területén is. „Rendkívül virágzó kultúra lehetett, amelynek spirituális életéről csak agyagemlékeik tanúskodnak, alkalmazott rítusaikról források híján pedig csak találgathatunk” – mondja Ilon Gábor.

A kérdéses emlékek agyagszobrocskák. A Malomi dűlőben összesen 124 töredéket sikerült találni. Az idolok többsége nőt formáz, a legszebb, séi Vénusznak elnevezett szobor azóta is a szombathelyi Savaria Múzeum egyik legbecsesebb újkőkori emléke.

 Ilon Gábor feltárásvezető

Ilon Gábor feltárásvezető


„Nem tudjuk, miben hittek, milyen rítusokat végeztek az idolokkal, az azonban az idei ásatásnak hála bizonyítható, hogy nem a semmiből támad a Lengyel-kultúra szobrászati kedve” – teszi hozzá az ásatásvezető régész. Alig száz méterre végezték az idei évi feltárást a korábbitól (ez már Torony határa), ahol a séitől félezer évvel korábbi kultúra (hivatalos elnevezése: Dunántúli Vonaldíszes Kerámia, ami a közép-európai Vonaldíszes kultúrkomplexum része) nyomaira is rábukkantak. A feltárás egészen november közepéig folyt. A leletek egy részéből november 6-án nyílt kiállítás a Zala megyei Egervár késő reneszánsz kastélyéban. Itt a nyugat-magyarországi régió (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye) 154 emberábrázolását – ezeknek háromnegyede ez ideig a régész szakma előtt is ismeretlen volt –mutatták be az újkőkor és a rézkor időszakából. A tárgyakkal jövőre Kőszegen, Keszthelyen, majd Nagycenken találkozhatnak az érdeklődő múzeumlátogatók.

A toronyi ásatáson feltárt emlékek közül a legimpozánsabbak a házmaradványok voltak: a legnagyobb csaknem negyven méter hosszú, hét és fél méter széles, legmagasabb pontján nyolc méter magas lehetett. „Mindezt a kor rendelkezésre álló eszközeivel építették” – mondja Ilon Gábor. „Nagyon nagy munka lehetett az akár ötven centiméteres átmérőjű fákat kőbaltákkal kivágni, majd méretre faragni és csörlő, valamint daru alkalmazása nélkül a rönköket felállítani.”


Kétszáz négyzetméter, komfort nélkül

Kr. e. 5500 körül Torony határában tehát a Vonaldíszes kultúra képviselői éltek. A társadalmuk felépítéséről nem sokat tudunk, azonban a 140-200 négyzetméteres hasznos alapterületű házak mérete miatt valószínű, hogy egy-egy épületben több kiscsalád lakott. A fennmaradt, meg nem bolygatott földrétegeknek és a feltárt, égett agyagtöredékeknek köszönhetően azt is megállapították, hogy nem egyszerű faépületek voltak: a vesszővel befont favázra ugyanis a hőszigetelés érdekében 50-60 cm vastag agyagot tapasztottak. Ezt nevezzük paticsfalnak.

Első pillanatban meglepő lehet, hogy a korszakból a területen nem maradt fenn temetkezés – elvégre szinte sztereotípia a sírokat feltáró régész képe. „A Vonaldíszes, majd később a Lengyel kultúra időszaka (utóbbi esetében ez csak Vas megyére igaz) is ebből a szempontból általában szegényesnek mondható. Kivételes nagyságú és jelentőségű ezért az M6 autópálya nyomvonalán, Bátaszék határában most is folyamatban lévő, csaknem kétezer síros temető kutatása. Valószínű, hogy a holttestek elhelyezésének inkább más formáit választották sajnos ismeretlen hitviláguk miatt: így hamvaszthattak, vagy egyszerűen kihelyezték a halottakat a természetbe, ahogy azt néhány mai vagy nem túl régi keleti, afrikai vagy amerikai kultúránál is láthatjuk” – ad magyarázatot a régész.

A Torony mellett feltárt leletek közt van olyan, amely ha nem is előzménye az alig száz méterre feltárt séi agyagszobroknak, de arról tanúskodik, hogy a kőkori szertartások és akár a két kultúra világképe is nagyon hasonlíthattak egymásra. „Egy kentaur-figura töredéke került elő Torony határában” – mondja Ilon Gábor. „Bár csupán a középső része van meg, így nem ismerjük a fejét és azt sem tudjuk, hogy milyen állatot formáz az alsó fele, fontos adalék ahhoz, hogy legalább sejtéseink legyenek a korszak spirituális életéről. Ehhez, ahogy a lelet is bizonyítja, hozzátartozhatott a természetközeliség, netán az azzal való azonosulás is. Körülbelül ötszáz évvel korábban mintázták, mint a séi Vénuszt, ám arról tanúskodik, hogy a két különböző kultúra hasonlóképpen gondolkodhatott.”

Róma és a középkor is nyomot hagyott

Az ásatást néhány hete fejezték be a Vas megyei település határában. Az újkőkor középső szakaszán (Vonaldíszes kerámia kultúrája) kívül előkerültek a késő neolit (Lengyel kultúra), a középső (Tűzdelt barázdás kerámia), majd késő rézkor (Baden kultúra), a koravaskor (Hallstatt kultúra), majd a késő vaskor (kelta) időszak emlékei is.


A keltákat követően a római hódítók telepedtek meg a területen. A séi területen álló gazdaság (villa) külső gazdasági objektumai (szemétgödrök) is napvilágra kerültek. A római kori birtok mellett elvezető 6 méter széles földutat – amely Pannonia első coloniájából, Savariából indult – is sikerült nagyjából 150 méter hosszúságban megismerni. Végül az Árpád-korban, a 12-13. században falu állt a domboldalon.

A következő hónapokban és években a leletek feldolgozása: mosás, restaurálás, fotózás, rajzolás, leltározás következik, ám ahhoz, hogy igazán megértsük például az újkőkori emberek életét és gondolkodását, még nagyon sok mozaik-kockát kell összegyűjteni, majd abból egy a teljességre törekvő képet összeállítani, ami nem csak a hazai, de az európai archeológiának közös feladata.

Fotó: Beregi-Nagy Edit (2, 3, 5), Savaria Múzeum (1, 3)