Korábban a természetvédelmi nyilvántartás 16, a régészeti 65 – részben már teljesen elpusztult – kurgánt tartott számon Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A mostani felmérés eredményeként összesen 101 még létező objektumot sikerült azonosítani és adataikat fölvenni.

Az „újonnan fölfedezett” kunhalmok között olyan látványos példányok is vannak, mint Rakamazon a csaknem 10 méter magas Cseh-halom, vagy a már 100 éve a megye polihisztora, Jósa András által említett, de azóta elfeledett nyírgyulai, több kurgánból álló csoport.

A kutatás elszomorító eredménye a szabolcsi kunhalmok rossz és egyre romló állapota. A felmérők nem egy esetben tapasztalták, hogy az 1970-es évek térképein még egyértelműen azonosítható, több méter magas halmok teljesen eltűntek, vagy több méterrel alacsonyabbak lettek. Valódi „ősgyep” a megye egyetlen kurgánján sem található, ehhez képest örömteli felfedezés volt a védett macskahere két, és a törpemandula egy állományának megtalálása – derül ki a felmérést végző szervezet, az Ifjú Botanikusok Baráti Köre honlapján közzétett beszámolóból.


A halmok pusztulása több okból is pótolhatatlan veszteség: egyrészt kulturális örökségünk egyedülálló része megy így veszendőbe, másrészt a tájkép, és az élővilág is károsodik. A kunhalmok ugyanis számos védett faj és pusztulóban levő ritka növénytársulás számára is végső menedékül szolgálnak.

Ennek oka, hogy a halmok felszínén az évezredek alatt képes volt megtelepedni a környező területeken egykor domináns száraz pusztai löszvegetáció. Mivel később a hazai löszgyepeket szinte kivétel nélkül beszántották, utolsó hírmondóik sokhelyütt csak a halmok nehezen megművelhető meredek oldalain maradtak meg.

A földvárak kutatásának eredményeként két újabb objektum kerülhet hivatalosan védelem alá: a régészeti forrásokból már ismert orosi földvár, illetve egy Ófehértón talált, meglepően ép erődítmény.

Mi a kunhalom?

Bár sokáig vitatott volt a kunhalmok mesterséges vagy természetes eredete, a szakértők ma már egyetértenek abban, hogy ezek a magaslatok mesterséges eredetű létesítmények, mégpedig rézkori, bronzkori és későbbi népek keze munkája nyomán jöttek létre. Ezeknek a halmoknak a túlnyomó többsége úgynevezett halomsír, más néven kurgán. A rendszerint a talajszinten elhelyezkedő sír fölé 2-3 méteres, de olykor a 10 métert is meghaladó (esetenként 100 méter körüli átmérőjű) dombot emeltek.

Néha előfordult, hogy a halom magasabb rétegeibe is temetkeztek, esetenként egymást követő kultúrák újabb és újabb rétegekkel magasították a kurgánt. A halomsíros temetkezés az ázsiai sztyeppék nomád, lovas népeinek sajátja. Európában a Kárpát-medence a legnyugatibb terület, ahol ezek a kultúrák életmódjuknak megfelelő természeti környezetet találtak, éppen ezért hazánktól nyugatra csak elvétve találni ilyen objektumokat.

A kunhalmok kisebb része ősi települések anyagának egymásra rétegződéséből keletkezett úgynevezett lakóhalom, de előfordulnak olyan halmok is, amelyet eleve őrhely céljából, határpontnak, vagy éppen pogány áldozóhely gyanánt hoztak létre. A megtévesztő elnevezés a 19. században alakult ki, ugyanis akkor ezeknek a magaslatoknak a kialakulását a Kárpát-medencében letelepedett kunoknak tulajdonították.

A Kárpát-medencében a kunhalmok egykori számát mintegy 40000-re becsülik. Mára viszont a felismerhető halmok száma alig néhány ezerre csökkent:

Forrás: Ifjú Botanikusok Baráti Köre