Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Kőkorszaki Big Brother

National Geographic Magyarország

Ötzi-ről és a kőkorszaki emberekről az a kép él, hogy primitív emberek voltak, akiknek még nem sok érzékük volt a túléléshez. Egy német tévéműsor rámutatott arra, hogy elődeink igen komoly orvosi ismeretekkel rendelkeztek, a felhőkből is igen jól tudtak olvasni, és ők találták fel a rágógumit.

A primitív szó olyan negatív értelemmel bír a világ összes nyelvén, amely emberekre használva valamifajta alulfejlettséget, visszamaradottságot és kultúrálatlanságot takar. Ráadásul az emberek java része önkéntelenül is arra a kőkorszaki emberre asszociál, aki bunkóval a kezében járt, és nem túl magas intelligenciával volt megáldva. Legalábbis ez él a köztudatban.

A német ARD televízió munkatársai régészek közreműködésével olyan dokumentum-kalandfilmet készítettek, amely ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította be a nézők számára.

Retro-szappanopera

A kőkorszaki Big Brother-nek elkeresztelt dokumentumfilmben két házaspár három-három gyerekkel, két egyedülálló férfi és egy idősebb asszony arra vállalkoztak önként, hogy a Bodensee környékén kőkorszaki körülmények között töltenek el pár hetet. A ruházat, az ételek, a lakókörülmények mind kőkorszakiak voltak – legalábbis amennyire azt a modern, elkényeztetett ember fizikuma megengedte.

Bár a résztvevők java része jó kézügyességgel volt megáldva, ráadásul kiváló mezőgazdasági ismereteik is voltak, sőt a természetes gyógymódokban is jártasnak mondták magukat, a dokumentumfilm forgatása közben rá kellett jönniük: Ötzi és társai jóval többet tudtak a természetről, mint azt a mai ember hinné.

„A kőkorszaki ember nagyon jól ismerte a természetet, és valószínűleg igen fejlett kézműves-kultúrája volt. Csak így tudott megélni.” – mondta el a Die Welt című napilapnak Urs Leuzinger régész, a thurgau-i régészeti múzeum vezetője. A kétmillió eurós költségvetésű négyrészes film alapvető célja pedig pontosan az volt, hogy népszerű formába öntött tudományos módszerek segítségével mutassa be elődeink fejlett képességeit.

A retro-szappanopera szereplői egytől-egyig átérezték Ötzi nehézségeit: a hideget, az állandó nedvességet, az élelemszerzés bonyolultságát, egyedül talán a rá leselkedő veszélyeket nem élték át, amelyeket az Ötzit körülvevő állatvilág jelenthetett.

Erdei pajzsika a bélparaziták ellen

Miben is állt elődünk kiválósága? Nos a kőkorszaki ember nagyon jól ismerte használati eszközeinek anyagát. Minden egyes használati eszközéhez, a baltától kezdve az íjon át a fűzőig bezárólag olyan anyagokat használt fel, amelynek tulajdonságait jól ismerte, és amelyek leginkább megfeleltek a célnak.

Orvosi ismereteik is kiválónak bizonyultak: a kőkorszaki ember nagyon jól ismerte a kamillavirág, a csipkebogyó és a menta gyógyhatását, ahogy azzal is tisztában volt, hogy az erdei pajzsika miként hat a bélparazitákra. Erre utalt az, hogy tudósok már korábban több olyan kőkorszaki leletre bukkantak, amelyekből egyértelműen kimutatható volt a bélparazita jelenléte a kőkorszaki embernél, de a leletek mellett megtalálták a bélparazitákat elpusztító erdei pajzsika maradványait is.

Leuzinger arra is felhívta a figyelmet, hogy Ötzi minden bizonnyal a vérzést csillapító gombák hatásával is tisztában lehetett, ahogy a felhők és a szél járása is sokat mondott neki az időjárás változásáról. Ez utóbbira egyébként nagy szüksége lehetett a kőkorszaki embernek, mivel ruházata terén elég komoly hiányosságok mutatkoztak.

A nyersbőrből készült kabát és a szintén bőrből készült lábravaló nem lehetett túl meleg. A nyári vagy esős időszakban viszont inkább az lehetett a probléma, hogy Ötzi ruházata nem engedte át a levegőt. Ha egy-egy felhőszakadás elől nem tudott elbújni – mint azt a dokumentumfilm szereplői is tapasztalták – igen sok időbe telt, hogy kiszárítsák kőkorszaki ruháikat. Ahhoz pedig, hogy elkerüljék a megázást jól kellett olvasniuk a felhőkből.

Rágógumi feltalálói

Bár gyógyító ismeretei széleskörűek voltak, a fogápolás azért még Ötzi-éknek sem mehetett jól: erre utalnak a leletek, amelyeknél ugyan fogkő maradványokra egyáltalán nem leltek, de ennek oka a fogak gyors kopása volt. A fogkopás oka – a Die Welt írása szerint elsősorban abban keresendő, hogy a különféle növények megőrlésekor igen sok kőpor is az ételbe kerülhetett, ami nagymértékben hozzájárult a kőkorszaki ember fogainak fokozatos eltűnéséhez.

A rágóizmok erősítésére azonban már akkoriban is gondoltak elődeink: régészek sokáig tanácstalanul álltak az előtt, hogy vajon mire is használhatta a kőkorszaki ember azt az erős szilvanagyságú csomót, amelyet több helyütt is megtaláltak. Végül a kutatók rájöttek: a nyírfanedvből készült ragadós massza minden bizonnyal rágógumiként szolgált.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Tejérzékeny volt a kőkorszaki ember?
  • Meglepő felfedezés az ember vándorlásáról
  • Kőkorszaki fogorvosok
  • Kőkorszaki szentélyre bukkantak Temesvár közelében

  • Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

    Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

    A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

    Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

    Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

    A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

    Ezeréves korcsolyát találtak

    Ezeréves korcsolyát találtak

    A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

    Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

    Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

    Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

    Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

    Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

    A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

    National Geographic 2024. márciusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    18 780 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket