1775. július 27-én Pozsonyban Korompai Brunszvik Antal gróf és Seeberg Anna bárónő leányaként megszületett Brunszvik Teréz. A kis Teréz az arisztokratikus nevelésnek megfelelően és anyja határozott közbenjárására Beethoventől zenét tanult, elsajátította az angol, a francia és az olasz nyelvet, valamint megismerte a nagy görög filozófusokat.

Ifjúkorában édesapja reformtörekvéseit követve rengeteg energiát fektetett a nő- és gyermekvédelemre. Brunszvik Teréz munkássága nem volt előzmények nélküli, apja ekkor már évek óta szorgalmazta a magyar nyelvű nőnevelést és állami leányiskolák felállítását.

Brunszvik Teréz legnagyobb érdeme, hogy 1828. június 1-én anyja budai házában megalapította az első magyar kisdedóvót, azaz óvodát. Az Angyalkert néven közismertté vált óvodát 2 és 7 év közötti gyermekek látogathatták. A kisgyermekekre nemcsak vigyáztak itt, hanem a játék mellett különböző alapismereteket is tanítottak nekik. Később Pesten, Besztercebányán, Pozsonyban és Kolozsvárott is alakultak óvodák.

Annak ellenére, hogy Brunszvik Teréz a kezdetektől az óvónők fontossága mellett érvelt, férfiak látták el az óvó szerepet. Az Európában elsőként létrehozott óvóképző intézetbe is csak férfiak nyerhettek felvételt. 1892-ben azonban komoly változások történtek, ekkortól kezdve már csak nők lehettek kisdedóvók.