Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

A genetikusok is hisznek egy ősanya létezésében

2005.05.17.Admin
National Geographic Magyarország

A Science magazin legfrissebb számában megjelent tanulmány megcáfolni látszik azt a feltételezést, miszerint elődeink Afrikából több hullámban és több irányban vándoroltak volna szét. Genetikai vizsgálatok arra utalnak ugyanis, hogy egyetlen kisebb csoport hagyta el a kontinenst kb. 65 ezer évvel ezelőtt, a mai ember pedig egyedül ettől a csoporttól, sőt azon belül is egyetlen „genetikai Évától” származik.

Pár éve még határozottan meg voltak győződve kutatók arról, hogy a ma élő ember elődje nem egyetlen, pár száz fős csoporttól származik, hanem a világ több pontján, egymástól függetlenül fejlődött ki hasonló tulajdonságú emberegyed. Határozottan tagadták, hogy egyetlen szerencsés embercsoport képes lett volna a többit a kihalás szélére sodorni, és hogy az Afrikából érkező ősemberek kiváló alkalmazkodóképességük révén minden más régió ősembere fölé emelkedtek volna.

Vitatott útvonal

Bár akkoriban is különböző DNS-vizsgálatokra hivatkozva álltak ki a tudósok a „multikulturális” ősember elmélete mellett, egy friss tanulmány szintén genetikai vizsgálatokra alapozva azt állítja: mi magunk egyetlen csoport, sőt egyetlen „genetikai Éva” utódai lennénk. A csoport valamikor 65 ezer évvel ezelőtt hagyhatta el az afrikai kontinenst és vándorolhatott elsősorban dél felé.

Elődeink a Vörös-tengeren keresztül, az Indiai-óceán partjai mentén jutottak el Délkelet-Ázsiába, illetve Ausztráliába. Európa ugyan szintén ezen migrációs hullám következtében népesült be őseinkkel, ám kezdetben azért vették útjukat inkább dél felé az Afrikából kivándorlók, mert az utolsó jégkorszak végén még ugyancsak hideg lehetett az öreg kontinensen. A most megjelent tanulmány szerzője, Vincent Macaulay szerint őseink már valahonnan Délkelet-Ázsiából fordultak vissza és hódították meg előbb Iránt és a Közel-Keletet, majd pedig Európát.

Egy vagy több hullám?

A mostani hipotézis Malajzia őslakosain, az orang aslikon elvégzett DNS vizsgálatokon alapul. Az orang aslikról tudósok azt állítják: az Afrikából érkező első és egyetlen migrációs hullám tagjai lehettek. A vándorlók hozzávetőleg 1-4 kilométert tehettek meg évente, és mindössze pár százan lehettek a Glasgow Egyetem professzorának tollából megjelent tanulmány szerint. Éppen ezért 15 ezer évbe is beletelhetett, míg az első Afrikából származó ősünk megjelent az addig neadervölgyiek által uralt Európában.

Bár Alan Templeton, a Washington Egyetem professzora a Science című folyóiratban tavaly megjelent írásában már kiállt amellett, hogy a ma élő ember tulajdonképpen Afrikából származik, ám szerinte három migrációs hullám indult el Afrikából: az első jó 2 millió éve, a második kb. 800 ezer éve, a harmadik pedig kb. 100 ezer éve. Megállapításait szintén genetikai vizsgálatokra alapozta, sőt Templeton azt is kétségbe vonta, hogy a többi emberfajta valamilyen erőszakos beavatkozás következtében halt volna ki. Az amerikai kutató szerint az Afrikából érkező csoportok dominanciája inkább egységesülés révén alakult ki, semmint valamiféle evolúciós verseny közben.

Régészek kontra genetikusok

Bár mint látszik genetikusok egymás között sem mindig értenek egyet, a legnagyobb véleménykülönbség kétségkívül a genetikusok és a régészek között van. A régészek java ugyanis a multiregionális evolúció tézise mellett van. Richard Klein, a Stanford Egyetem professzora a The New York Times-nak nyilatkozva kifejtette: „Semmilyen régészeti lelet nem utal arra, hogy elődeink 65 ezer évvel ezelőtt hagyták volna el Afrikát. A legkorábbi Afrikán kívüli lelet, mely elődeinkre utal 50 ezer éves. Ha valaki be akarja bizonyítani, hogy már 65 ezer évvel ezelőtt elindult Afrikából egy migrációs hullám, akkor előbb mutasson fel egy megfelelő korú leletet.”

Az archeológusok inkább abban hisznek, hogy Európát egy második hullámban „kolonizálták”, amely 40 ezer éve történhetett. Ekkoriban közvetlenül Afrikából észak felé vándorolva, a Nílus folyó mentén érték el a Földközi-tenger vidékét őseink, hogy aztán majd Európába érve átvegyék az öreg kontinens feletti uralmat.

A vitatott tézisek mellett azonban akad olyan kérdés is, melyet sem az archeológusok sem pedig a genetikusok nem tudnak megválaszolni. A Science folyóiratban megjelent tanulmány szerzője is utal arra, hogy egyelőre értetlenül állunk a kivándorlás tényének indoka előtt. Tudósok abban többé-kevésbé egyetértenek, hogy migráció volt, arról már vitatkoznak, hogy mikor és hány hullámban, ám hogy miért is indult útnak a mai ember elődje, arról csak feltételezések vannak.

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket