1912. áprilisában a nagy-britanniai southamptoni kikötőből futott ki a 7, 5 millió dolláros költségvetéssel elkészült Titanic óceánjáró, amit a korabeli sajtó az elsüllyeszthetetlen hajó címmel ruházott fel. A célállomás New York volt, azonban április 14-én éjszaka a hajó egy jégheggyel ütközött. A tragédia során a 2207 utasból 1496 életét vesztette, melyek között olyan híres emberek voltak, mint Benjamin Guggenheim vagy Charles Hays.


A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a tragédia mértéke csökkenthető lett volna. Egyrészt a Titanic minden valószínűség szerint a körülményekhez képest túl gyorsan haladt, de az utasok és a személyzet a katasztrófa bekövetkeztekor sem cselekedett kellőképpen szervezetten, például a 65 személyes mentőcsónakokat néhol 30 emberrel engedték vízre. Ráadásul a baleset helyszínének közelében tartózkodó Kárpátia nevezetű hajó is későn reagált a történtekre. A szerencsétlenség végül emberi mulasztásoknak (is) köszönhetően majdnem másfélezer ember halálát követelte. Az áldozatok vízbe fulladtak, vagy a jéghideg vízben fagytak meg.

A tragédia után 73 évvel, 1985. szeptember 1-én a Jean-Louis Michel és Robert Ballard irányította kutatócsoport egy mini tengeralattjáró segítségével bukkant rá a Titanic roncsaira. Az óceán mélyén a hajó roncsait három nagyobb darabban találták meg, melyek rengeteg értékes és kevésbé értékes tárgyat rejtettek. Mintegy 6500 olyan tárgyat katalogizáltak, ami a Titanicról származott. A Titanic roncsai közül kimentett tárgyakkal többek között a greenwich-i hajómúzeumban találkozhatunk.