Az Adrián is hamar múzeumokba kerültek az utolsó régi hajók, s az egykori dicsőségre jobbára csak a makettek, meg az öreg fotók emlékeztetnek. Mint ez a megfakult kép is, mely 1932-ben készült Rab szigeten a hazatérő halászbárkákról.


Strandbaderek kora

Soha nem szelte az Adria hullámait annyi vitorlás, mint manapság – mondhatnánk. De ez korántsem súlytalanítja oly mértékben a fenti állításokat, mint azt elsőre gondoljuk. A mai, jobbára műanyagból készült hajók ugyanis általában köszönő viszonyban sincsenek a régi vitorlásokkal.

Mérnöki tervek alapján készült, sorozatban gyártott, túlméretezett, túlbiztosított darabok, melyek a tengeren ritkán járó „fürdővendégek” igényeit hivatottak szolgálni. Önkritikusabb hajlamú vitorlázók tisztában is vannak ezzel, s emlegetik is elégszer, hogy akárhányad osztályú műkedvelő tengerészkapitányok lettek is, mindig strandbaderek maradnak a helyi hajózók szemében.


Kicsiny hajók

A mai ember elcsodálkozik, hogy milyen kis hajók járták a vizet az adriai szigetvilágban az elmúlt évszázadokban. A legkisebb, az alig néhány méteres batana. Kicsit nagyobb a guc. Látni valóan testesebb a gajeta. Valamivel súlyosabb a leut, s már szinte tekintélyesnek számít a trabakula, de ez utóbbi sem hosszabb húsz méternél.

Ha fújt a szél, felhúzták a rövid árbocra a hosszú keresztrudat, s kifeszítették a háromszögletű latin vitorlát, amit egyébként nevével ellentétben az arabok terjesztettek el a Földközi-tenger vizein. Ellenben szélcsendben bátran elővették az evezőket, s ezeket a modern sportevezősök szokásától eltérően nem villákba illesztették, hanem szívesebben dugták a nyelet kötélhurokba, ahogy azt az öreg halászok ma is teszik - általában.

Vihar közeledtekor minden további nélkül partra futtathatták ezeket a kicsiny, alig fél méter merülésű hajócskákat, s kivárhatták a rossz idő végét. Miként navigációs műszerekre sem kellett költeniük, mert ismerték a szigetvilágot, mint az otthonukat, s ha mégis elbizonytalanodtak, hát felnéztek a csillagokra, vagy a Nap után tájolták magukat.

 Batana

Batana

A gajeta karrierje

Az Adrián az egyik legelterjedtebb halász- és szállítóhajó a 8-12 méter hosszú, fából épített, latin vitorlás, de a két-három főnyi legénység által még evezővel is jól navigálható, fürge gajeta lett.

A stabil, s méreteihez képest meglehetősen tengerálló hajók közül a legtöbb ma Murter sziget kikötőiben látható. Egyfelől a horvát vizeken a Kornati szigetvilágot érte el eddig legkevésbé a civilizáció, másfelől itt található Betina városka, mely évszázadok óta hajóépítő műhelyeiről híres. Ezért a kis halászbárkák között különösen becses darabnak számít a betinai gajeta.

 Gajeta

Gajeta


Mire jó a 3D?

Losinj szigetén, a nerezinai hajóépítő műhelyben az úgynevezett fotometriai eljárás segítségével nemrégiben rekonstruálták a klasszikus gajeta hajótest 3-dimenziós számítógépes grafikáját. Mi szükség erre? - kérdezhetnénk, joggal. Annál is inkább, mert a gajéták fahajók, a mai hajóépítők pedig jobbára műanyagokkal dolgoznak, különösen a kisebb, olcsóbb hajók esetében, ahol a vételárból aligha térülne meg a drága faanyag beépítése.

Nos, a választ a gajéták menettulajdonságaiban kell keresni. Olyan hajótestről van ugyanis szó, amelynek a formája az évszázadok során felhalmozódott manufakturális hajóépítési tapasztalatok nyomán kivételesen stabil, s még a háborgó tengeren is meglepően jól kormányozható. Hát ezért a kivételes figyelem, s a háromszáz mérési pontról 104 különböző látószögből készített felvétel. Az így nyert sablon alapján gyártják a klasszikus gajeta hajótesteket, igaz, immár műanyagból, a híres latin vitorlákat pedig dízel motorral helyettesítve.


Életre kel egy guc

A régi bárkák számítógépes elemzése, majd az így nyert sablon révén műanyag hajótest építése csak az egyik út a régi tudás újrafelfedezésére. Vannak olyan hajóépítők is az Adrián, akik fából építik meg a régi hajókat. A guc még a gajétánál is kisebb bárka volt, mely a part menti közlekedést szolgálta még a múlt század közepén is.

Nos, Pulában egy frissen épített, gyönyörű guctestű fahajót csodálhatnak az arra járók. A Heliyachts tanulmányhajója a klasszikus formát ötvözi a modern igényekkel. Az így létrejött „öszvér” kívülről olyan, mint egy régi guc, még ferde vitorlája is van. Bár a vitorla meglehetősen kicsi az első ránézésre kissé nehézkesnek tűnő, 6 méter hosszú, két és fél méter széles hajótesthez képest. Mégsem lomha hajó, ugyanis a bordázat erős dízelmotort rejt, s a gondos tervezők két fekhelyes kabint is rejtettek az orr részbe, sőt még egy kémiai WC is került a hajóra, pedig köztudomású, hogy a régi gucokon sosem volt latrina.


Szent Mihály, most segíts!

Ha szeptember, akkor Murter, s ha Murter, akkor Latinsko Idro, vagyis Latin Vitorlás Regatta. Nem verseny ez, inkább baráti találkozó és bátor nekirugaszkodás. Bő fél évtizede, mondhatni, immár hagyományosan, minden szeptemberben végén, a Szent Mihály napjához legközelebb eső hétvégén összegyűlnek Murter szigetén a még úszóképes állapotban lévő gajéták.

Nem csupán mustráról van szó, mert miután jól kigyönyörködték magukat egymás hajóit nézegetve, nekivágnak a tengernek, s a Vis szigetén lévő Komizába hajóznak. Vis nem part közeli sziget, már jócskán a tenger „közepén” található. A táv körülbelül 57 tengeri mérföld. Nem csoda, ha jó szélben is 10-11 órát birkóznak a hullámokkal a fürge kis hajók, mire befutnak Komiza kikötőjébe. Tegyük hozzá, a hagyományőrző hajósoknak ott első dolguk, hálát adni Szent Mihálynak, hogy megóvta őket, s lélekvesztőjüket a tengeri úton.