Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Kultúra

Tiltakozás a Dávid-szobor megtisztítása ellen

National Geographic Magyarország

A világ leghíresebb műalkotása – talán a Leonardo által festett Mona Lisát leszámítva – Michelangelo Dávid-szobra. A mű restaurálása, megtisztítása ellen azonban kampányt indított James Beck művészettörténész, az ArtWatch International nevű szervezet alapítója.

A Dávid-szobor története >>

A New Scientist nevű tekintélyes tudományos lap nemrégiben terjedelmes interjút közölt James Beck-kel, aki művészként és művészettörténészként egyaránt elutasítja az olasz hatóságok által tervezett, illetve megvalósított műveleteket.

Hogy konkrétan milyen műveletekről van szó? Az itáliai restaurátorok szeretnék megtisztítani az évszázadok (pontosabban az utóbbi másfél évszázad, az utolsó restaurálás óta eltelt idő) alatt felgyülemlett szennyeződésektől a világ talán leghíresebb szobrát. A firenzei alkotásról azonban James Becknek sajátos véleménye van: szerinte egy egyszerű „leporolás” elegendő lenne, kár olyan beavatkozásokat végezni, amelyek „meghamisítják” a műről kialakult képet.

Beck tulajdonképpen arról nyilatkozott a New Scientistnek, hogy az elmúlt 170 év alatt, vagyis az utolsó tisztító- és restaurálási akció óta eltelt időben kialakult egy kép a Dávid-szoborról, és ezt a benyomást nem szabad művi úton megváltoztatni.

Elég lenne egy egyszerű leporolás!

Beck azt állítja: nem szabad olyan anyagokkal kezelni a márványszobrot, amelyek esetleg kémiai reakcióba léphetnek a mégoly kemény kőzettel. A művészettörténész szerint ugyanis – noha az olasz kulturális miniszter arról rendelkezett, hogy benzines, olajos tisztítóanyagokat nem használnak fel a műveletekhez – a restaurálók elismerték, hogy bizonyos részeken olyan viaszlerakódások vannak, amelyeket csak ilyen szerves oldóanyagokkal lehet eltávolítani.

Ezek a részek azonban Beck szerint nem is igazán láthatóak a szobron, így teljesen felesleges a mesterséges beavatkozás.

A Dávid-szobor már régóta nem közterületen áll, hanem fedett kiállítóteremben, ezért például nem kell róla a köztéri szobrokat megtámadó, valóban agresszív galambpiszkot eltávolítani.

Az egyszerű leporolás bőven elég lett volna – ismételgette az interjúban a művészettörténész.

A Dávid-szobor felújítása egyébként nem elsősorban benzinnel történik a hivatalos közlés szerint, hanem desztillált vízzel, és cellulózpéppel.

Korábban egyébként a restaurálással megbízott egyik szakember felmondott, mert még a vizes akciót is túl durvának tartotta. Elképzelhető lenne egy száraz, „finom kefés” tisztítás is, igaz, az a legkevésbé hatékony módszer.

A tisztítás óriási üzlet

Beck úgy véli, egyébként is csupán PR-akcióról, és óriási üzletről van szó. A Dávid-szobor ugyanis 2004 tavaszán lesz 500 éves.

Az olasz hatóságok csupán azért döntöttek a nagyszabású, és amúgy szükségtelen felújítás mellett, mert a jövőben óriási bevételeket remélnek az újonnan nyomott prospektusokból, levelezőlapokból, albumokból. Megdrágíthatják a múzeumi belépőket, újra eladhatják a reprodukciós jogokat.

Beck szerint tehát a néhány százezer dolláros, illetve legfeljebb egymilliós kiadásokat akár milliárdos bevételek ellensúlyozhatják.

(Beck állításaival ellentétben a felújítás költségeit hivatalosan 165 millió euróra becsülik. A költséges munkálatokhoz 500 ezer fontot adott Sting és Mel Gibson.)

Nem véletlen szerinte az sem, hogy Firenze városa és az olasz állam összeveszett azon, hogy tulajdonképpen kié is a nevezetes kőfaragvány: a város, vagy az állam hasznosíthatja-e a Michelangelo-szoborból származó bevételeket…

A Sixtusi-kápolna miatt már nyert pert az olasz hatóságok ellen

Beck egyébként nem először támadja az itáliai hatóságokat. Úgy véli, nemcsak a Dávid-szobrot akarják „meghamisítani”, hanem korábban ezt tették Michelangelo fő festőművészeti alkotásával, a Sixtusi-kápolna freskóival is a nyolcvanas években. Ekkor a restaurátorok tényleg eltávolítottak olyan részeket is a felújításkor, amelyeket maga Michelangelo festett, és ezután pert is nyert az angolszász művészettörténész az olasz hatóságokkal szemben. Ezután hozta létre egyébként szervezetét, az ArtWatch Internationalt, amely fő feladatának „a műemlékek restaurátoroktól való megmentését” tűzte ki célul.

Beck úgy véli, hogy a mai restaurátorok elvesztették művészi érzéküket, ami nem csoda, hiszen régebben még valóban szakmabeliek vállaltak ilyen feladatokat, ma viszont inkább a laboratóriumok játsszák a fő szerepet, és a tudomány elnyomja a művészeti szempontokat. Így lehetséges ugyan, hogy tökéletes vegyi összetétel alakul ki egy-egy festményen vagy szobron, de a műalkotás hatása, az alkotó eredeti szándéka megváltozhat.

A Dávid-szobor
A 4, 34 méter magas Dávid-szobor 1873-ban került a Galleria dell´Accademiára, és mostani kiállítási helyén első alkalommal fogtak hozzá felújításához. A tisztításra viszont csak hat hónapjuk van a szakembereknek (tavaly ősztől kezdve), a munkát pedig kizárólag a látogatási időn kívül végezhetik. Az évi átlagos 1, 2 millió látogató így mindvégig megtekintheti a világ egyik legnépszerűbb kulturális remekét. A 165 millió eurós költséget egy holland alapítvány fedezi. Michelangelo a firenzei városi elöljáróság kérésére fogott hozzá a hatalmas márványtömb faragásához, miután az két évszázadig érintetlenül hevert a firenzei dóm műhelyében. 1501-ben aztán Michelangelo meglátta a „tömbben szunnyadó Dávidot”, és két-háromévi munkával elkészült a szoborral. A Dávid – amelynek eredeti helye a város főterén álló Palazzo Vecchio bejárata volt – máig a liliomos Firenze egyik jelképe.
Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

Több ezer éves szekeret rejtett egy sír

A 35-40 éves korában elhunyt férfit szarvasmarháival és szekerével együtt temették el.

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

Rejtett, ősi alagútrendszert találtak Izraelben

A felszín alatti folyosókat rejtőzködésre használhatták a Bar Kohba-felkelés idején.

Ezeréves korcsolyát találtak

Ezeréves korcsolyát találtak

A Csehországban feltárt lelet ritka bepillantást nyújt a középkori emberek találékonyságába és mindennapjaiba.

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Bronzkincsekkel teli ősi sírokat találtak Kínában

Egy tükör, egy tányér, egy harang és más leletek kerültek elő.

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

Megtalálták Nagy-Britannia Pompejiét

A több ezer éves település ritka betekintést nyújt a bronzkori mindennapokba.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket