Marco apja, Niccolo, és nagybátyja, Matteo már kilenc évet töltöttek Ázsiában és Kubiláj mongol kán kérésére tértek vissza Európába. A kán száz kiművelt teológust és a Szent Sír lámpásának olaját kérte a pápától, X. Gregor azonban csak két dominikánus szerzetest tudott nélkülözni udvarából, azok is visszafordultak Örményország előtt. Így 1271-ben a két kereskedő-követ csupán egy kis olajjal és az ifjú Marcóval indult három évig tartó útjának, Pekingig. A Perzsa-öböl bejáratától, Bandar Abbastól hajóval kívántak tovább menni, ám az arab lélekvesztők láttán inkább a szárazföld megpróbáltatásait választották. 1271 telét a Pamír hegység lábánál töltötték, és csak tavasszal indultak tovább. Csangje városában is elidőztek egy évig, nyilván üzleti ügyeik miatt, és csak utána keresték fel Kubiláj nagykánt.

A nagykán szolgája

Marco kivételes benyomást tehetett a nagykánra, aki szó szerint értelmezte Niccolo szavait, mikor az fiát, az uralkodó szolgálatára ajánlotta. Pontosan nem ismerjük Marco Polo feladatait és tisztségét a mongol udvarban, naplójából arra következtethetünk, hogy a kán utasítására bejárta Ázsia nagy részét. Visszaemlékezéseiben megemlíti Koreát, Örményországot, Japánt (Zipangu), Mongóliát, Dél-Indiát, sőt még a trópusi Afrikát is. Különös olvasni véleményét a nagykánról: „Mert, mint gondolni is lehet, rátermett és derék emberek (a kán fiai), hiszen uruk és atyjuk, a Nagy Kán, a legbölcsebb és legtökéletesebb ember, a legnagyobb hadvezér, a legjobb császár és legnagyobb hős mindazok közül, akik valaha éltek a tatárok nemzettsége közül.” Mintha egy ókori himnuszt olvasnánk.

A nomád uralkodókra jellemzően, a nagykán udvarában is számtalan vallás hívei voltak megtalálhatók. Marco Polo szerint Kubiláj a keresztény vallást tartotta legtöbbre, ám maga nem keresztelkedett meg. Miért nem? Kubiláj így felelt: „Négy prófétát imádnak a világon, akinek mindenki tisztelettel adózik. A keresztények Jézus Krisztust vallják uruknak, a szaracénok Mohamedet, a zsidók Mózest, a bálványimádók pedig Szagamoni Borkant, mint az első istent a bálványok között. Én mind a négyet tisztelem és becsülöm, mert egyikük bizonyára a legnagyobb és legigazabb a mennyekben, és annak a segítségét kérem.”

Számos leírás mutatja be az uralkodó palotáját, udvarát, feleségeit, seregét, mindennapi életét, a legérdekesebb viszont a tartományok és városok megörökítése. Hangcsou városa másfélmillió család otthona, az utakat megtervezték, kikötőjébe a kontinens minden országából szállítanak portékát, amit papírpénzért adnak el a császárnak. A város lakosságának kényelmét szolgálja számtalan hideg- és melegvizes közfürdő. A városokban tűzvédelmi szolgálat működik, nehogy a „fekete kő” (a szén neve) felégesse a házakat. Az egész birodalmat behálózták a postaállomások, ahol a küldöncök és futárok pihenhettek meg és válthattak friss lovakat, a kikötőkben és kereskedelmi utak mentén a nagykán hivatalnokai tartották kézben a birodalom teljes árucseréjét.

1292-ben a Polo család megelégelte a Nagykán szolgálatát, és elindult hazafelé, utolsó szolgálatukként még elkísértek egy tatár hercegnőt jegyeséhez, a perzsa udvarba, az út viszontagságait jelzi, hogy hatszáz halottat hagytak hátra Velencéig.

Csodák könyve

Marco Polo nem sokáig pihent szülővárosában, 1296 szeptemberében a Velence és Genova közötti háborúskodás áldozataként fogságba került, s a börtönben diktálta le élményeit rabtársának, Rustichellonak. Sajnos az eredeti könyv (Il Milione) elveszett. 1299-ben szabadult a fogságból, Velencébe érve nagy megtiszteltetés érte, beválasztották a városi nagytanács tagjai közé. A könyv hatalmas sikert aratott Európában (százötven különböző változatát ismerjük), ahol addig mit sem tudtak a keleti birodalmakról. Egyesekben hitetlenkedést váltott ki, másokat a gazdag zsákmány csábított az ismeretlen tájak felé. Hatását mi sem mutatja szemléletesebben, mint hogy Kolumbusz Kristóf útiládájában is megtalálható volt egy példány.

Kételyek

Egyre többen kérdőjelezik meg Marco Polo utazásának hitelességét, közéjük tartozik Frances Wood történész, a British Library kínai részlegének munkatársa is. A kételkedők érvei figyelemreméltóak. Így például furcsa, hogy miért nem említi Marco Polo a kínai nagyfalat. Az is feltűnő, hogy Kínában abban az időben már rendszeresen fogyasztottak teát, ám erről az Európában különlegesnek számító szokásról sem írt a velencei kalandor, akárcsak arról, hogy ekkor már használták a nyomtatást Keleten. Földrajzi tévedései, sajátos elnevezései miatt is gyanút kelthet Marco Polo beszámolója, hiszen a helységeket perzsa néven emlegeti, a mű pedig túl személytelen a „kritikusok szerint. Az sem erősíti Marco Polo beszámolójának hitelességét, hogy a kínai források nem tesznek említést őróla. A történelmi kérdőjeleket pedig elsősorban az okozza, hogy Marco Polo könyvében sok cselekmény említése valójában évtizedekkel korábban történt.

Számos kétely eloszlatása vár tehát még a történészekre, s a teljes igazságot talán soha nem ismerjük meg. Marco Polo1324-ben hunyt el, maradványait a Szent Lőrinc apátságban helyezték nyugalomba, de még sírja helyében sem lehetünk biztosak, mert az egy XVI. századi átépítés során eltűnt.