"A termelők kosarakba, zsákokba gyűjtik a szelídgesztenyefák termését, amelyek minősége jó, a hozam azonban lényegesen gyengébb a sokéves átlagnál" - mondta el Zsáli János.

A polgármester magyarázata szerint a szokatlanul forró nyár és az aszályos időjárás gátolta a Dél-Dunántúlon őshonos gesztenyék kifejlődését, érését, így a fák tulajdonosai könnyű betakarítással, de kevés haszonnal számolhatnak.

200-300 forint a gesztenye kilója

A 60 hektáron elterülő szelídgesztenyésnek 130-150 tulajdonosa van, többségük már helyben, felvásárlóknak adja el áruját 200-300 forintos kilónkénti áron. A pécsváradi-zengővárkonyi gesztenye még frissen cukrászüzletekbe vagy út menti árusokhoz kerül.

A szelídgesztenyével 10 éves kora óta foglalkozó, 80 éves zengővárkonyi Kocsidi János elmondta: mintegy fél hektáros területen idén összesen 5 fája termett, melyek alól 3 mázsa gesztenyét vihetett haza. Emlékezete szerint volt azonban olyan év, amikor telkein 10-15 mázsányit szüreteltek.

Az őstermelő elmondta azt is, hogy az elmúlt években tapasztalt szárazság miatt a telepítés nehézkessé vált: családi segítséggel az elmúlt 2 évben mintegy 1000 fát ültetett el, amelyből mára mindössze 150-200 maradt életben.

Kéregrák pusztított a fák körében

A pécsváradi-zengővárkonyi szelídgesztenyésben korábban nagy gondot jelentett a gomba okozta kéregrákosodás, amelynek terjedését sikerült ugyan megállítani, de az elmúlt 20 évben a fák 80-90 százaléka elhalt.

Az ősgesztenyés megmentésével foglalkozó csapat vezetője, Radócz László egyetemi docens a közelmúltban arról tájékoztatott, hogy a kitartó kutatómunkának és a rendszeres kezeléseknek köszönhetően 3000 fa túl fogja éli a pusztító járványt.

Hétvégén gesztenyeünnepet tart a két falu

A 15 millió forintos védelmi program keretében az elmúlt 6 évben 2000 fa kérge alá juttatták a gombát megtámadó vírust, és az így legyengített gomba ellen a fák már tudtak védekezni. Így sem sikerült azonban megakadályozni, hogy a kéregrák következtében ne pusztuljanak el olyan, 300-400 esztendős fák, amelyeket Magyarország legrégibb fái között tartottak nyilván.

A két település lakói ennek ellenére büszkék értékükre, és a gomba okozta pusztítás, valamint a gyengébb termés ellenére a hét végén megrendezik a hagyományos gesztenyeünnepet. A pénteken kezdődő háromnapos fesztiválon, Pécsváradon kézművesek árulják portékáikat, hagyományőrző csoportok lépnek fel, és útszéli árusok pirítják majd a város határában termett zamatos szelídgesztenyét.