A hortobágyi négygémű kút, háttérben a Tejúttal
Fotó: Ladányi Tamás

A természetes fény kiemelt jelentőségére rámutatva hívták életre az egyre népszerűbb Nemzetközi Sötét Égbolt Hete kezdeményezést. Ehhez kapcsolódva a magyarországi nemzeti parkok is különleges túrákat szerveznek.
A csillagséták programsorozat a szakképzett túravezetők irányításával zajlik, az előadás jellegű programok bepillantást engednek a nemzeti parkok éjszakai világába. Egy éjszakai túra alkalmával az emberi érzékelés is más, a látás és a hallás élesedik, egészen más arcát mutatja a természet. Az állatvilág egy része is ilyenkor éled, így amellett, hogy a csillagos égboltban gyönyörködhetnek, több éjszakai állatfaj rejtett életét is megismerhetik a nemzeti parki csillagséták kirándulói.

A Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA - International Dark-Sky Association) 2017 őszén - a Zselic és a Hortobágy után - immár a Bükki Nemzeti Parkot is csillagoségbolt-parkká nyilvánította, így a kontinensen is egyedülálló látványban lehet része azoknak, akik vállalkoznak az itt meghirdetett éjjeli kirándulások valamelyikére.

Az túrák részletes leírása a magyar nemzeti parkok központi honlapján érhető el.