A szentélyek között akad olyan is, ahol a helyi folklór szerint az adott isten reinkarnációival találkozhatunk. Ilyen többek között a bikaneri Patkány Templom és a dzsajpuri Majom Kápolna is.

A Patkány Templom bejárata

A templom ezüsttel borított bejárati ajtaját is patkányok díszítik

Karni Mata, a Patkány Templom
Alighogy belépek mezítláb a szent helyre, a márványpadló mintha szőnyeggel lenne borítva, mely néha kicsit odébb mozdul. Vinnyogó, cincogó patkányok hada iszik és fürdik az egyik méretes kőtálból a velem szemközti sarokban, míg a többiek ide-oda cikáznak a lábam alatt, vagy éppen vidáman riogatják a galambokat. Színes száriba öltözött nők haladnak a nyomomban, megállok, hagyom, hadd menjenek előre, és elképedve figyelem azt a szertartásos szeretet, amivel a rágcsálókhoz letérdelnek, és a hátukat simogatják.

Deshnoke, ez poros, Isten háta mögötti kisváros a Thar sivatag szélén, Delhi és India nyugati határa között terül el. Radzsasztán lenyűgöző műemlékeinek földjén első pillantásra aligha tűnhetne ki a határában épült templom, de ha közelebbről megnézzük, máris megértjük különlegességét. Karni Mata, vagy ahogy a helyiek egyszerűen emlegetik a Patkány Templom ugyanis 20 000, szentként tisztelt rágcsálónak ad otthont.

Karni Mata az istennő

A legenda szerint Karni Mata 1387-ben született asszony volt, aki 21 évesen, családi nyomásra hozzáment ugyan az azonos faluból származó Kipoji Charanhoz, de már a frigy kezdetén megtagadta házastársi kötelességét. Rábeszélte viszont húgát, Gulabot, hogy menjen ő is feleségül a férfihez, hogy mindhárman boldog házasélet élhessenek. Karni Mata önmegtartóztató életet élt, a tanítás és a spiritualitás felé fordult, majd messze földön híres gyógyítóvá vált. Nagylelkűsége, jóindulata, és természetfölötti képességei miatt már életében sok követője akadt.

Úgy tartják, az asszony soha nem halt meg, pusztán nyoma veszett, és mai napig itt él közöttünk. Amikor utolsó zarándoklata után visszatért Deshnokba mostohafiával, Poonyjával és híveivel, megállította a tevekaravánt, hogy ihasson. Az öregasszony lesétált a kúthoz, ősz haja lobogott a szélben, vékony, csontos alakja még sokáig látszott a sárga sivatagban, majd eltűnt. Mostohafia hiába kereste, az asszony soha többé nem jött vissza. 151 éves volt. Azóta tartják Karni Matát a Dzsodpurban és Bikanerben uralkodó maharadzsák istennőjének.

„Madam, még nem fizetett a fényképezőgép használatáért” - zökkent ki gondolataimból egy férfinek a hangja. Hátrafordulok, egy 24 éves forma fiú áll mögöttem, aki rózsaszínű számlatömböt szorongat a kezében. Ráfirkant egy összeget, letépi a papírt, majd az orrom alá dugja. Látom, hogy a helyiek is fizettek, nem csak a külföldieket találják meg, ahogy általában itt, Indiában mindig, így előveszem a pénztárcámat, és a jegyszedő markába nyomom a kért összeget, meg egy kicsit többet. A fiú szélesen elmosolyodik, majd dolga nem lévén mellém is szegődik.

Egy hívő csókolja Karni Mata istennő lábát

„Sok legenda kering az itt élő patkányok eredetéről, arról, hogy a sivatagban dúló háború elől menekülő 14. századi katonák reinkarnációi, de mi, itt Deshnokban másképp hisszük. Nagyanyáim szerint még Karni Mata életében történt az az eset, amikor Yamraj, a halál istene egyik nap eljött annak a tíz éves kislánynak a lelkéért, aki nagyon közel állt az istennőnk szívéhez. Yamraj bekopogott a kislány házába azzal, hogy a gyermek földi ideje lejárt, el kell vinnie a lelkét a mennybe, de Karni Devi annyira szerette kiválasztottját, hogy ezt nem engedte.
Én magam is vagyok olyan erőteljes, mint te - mondta Yemrajnak, és hogy megakadályozza elrablását, inkább patkánnyá változtatta a szeretett kislányt. Ettől a naptól kezdve nekünk, Karni Devi népének és hozzátartozóinknak nem viheti el Yemraj a lelkét, mind patkányként reinkarnálódnak. Ezek az állatok, akiket ebben a templomban lát, mind az istennő népéhez tartoznak, és amikor meghalnak, akkor ismét emberként reinkarnálódnak majd. Ez az isteni körforgás, ez Karni Mata ereje, és mi ezért imádjuk ezeket a patkányokat. Az őseink voltak, és a gyermekeink lesznek.
Látta a tejes tálat a bejáratnál? Én minden nap iszom belőle, hisz a szent patkányok ebben fürödnek és játszanak, sőt nem egyszer itt is alszom közöttük, hogy szeretteim lelkének a közelében lehessek. A templomban két albínó példány is van, ezek az istennő mostohafiainak a megtestesülései. Sokan csak azért zarándokolnak ide, hogy megérinthessék őket. Találja meg ezeket a különleges lényeket, igyon a tejből, amiből ők is isznak, és akkor minden vágya teljesül!”

Miután a jegyszedő fiú magamra hagy, tovább sétálok a templomban. A mogul stílusban tervezett épületet Bikaner maharadzsája, Ganga Singh fejezte be a 20. század elején. Neki köszönhető az a mesterien faragott márvány oszlopsor és belső tér is, amelybe a méretes ezüst ajtókon keresztül lépek be. Halkan leülök az egyik, már megszáradt patkányürülékkel borított lépcsőre, és az istennő ezüstszobrát rejtő belső szentélyt figyelem, ahol egymást váltják az emberek. Az egyik asszony földig hajol, úgy csókolja meg Karni Mata drágakövekkel kirakott lábát, amin a patkányok egykedvűen eszegetik a hátrahagyott morzsát.

Az itteni hitvilág szerint az istennő nem csak áldást, de átkot is oszt. Ha valaki a templomban élő patkányok közül egyet is megöl, akkor annak bűntudata jeleként egy hasonló méretű és súlyú, szilárd aranyból készült szoborral kell azt kicserélni.

Galtaji, a Majom Kápolna
A bikaneri mellett, a másik szent állatokhoz fűződő templom, a Dzsaipur belvárosától mintegy 11 kilométerre fekvő Galtaji, vagy ahogy a helyiek nevezik, Majom Kápolna.

A templomegyüttes bejárata

Ahogy belépek a kertbe a templomkomplexum kapuján, egy kölyök makákó ugrik a fákról a kerítésre, majd szemtelenül a táskám felé nyúl. A társaival krikettező fiatal szerzetes int, hogy ne ijedjek meg, a majom nem bánt, csak a zsebekből kikandikáló banánt akarja. Bosszankodom kicsit azon, hogy nem pakoltam ki a piacon vett gyümölcsöket még indulás előtt a szállodában, de érezve, hogy az erőszakos kölyök már a nyakamban matat, gyorsan odaadom a zsákmányt, és elindulok a sziklákkal tűzdelt hegyoldal felé.


Majmok és szent tehenek élnek együtt a templomban

A Galtaji-templom az Aravalli-hegység völgyében épült, nevét Szent Galváról, a híres aszkétáról kapta, akiről az a legenda járja, hogy 100 évig élt ezek között a sűrűn növő, elzárt hegyek között. Halála előtt az istenek megjelentek neki, és elszánt, puritán életmódját elismervén természetes forrásokkal áldották meg a helyet, amik a mai napig is hét medencét táplálnak. Leglátogatottabb a Galta Kund, amiről azt tartják, bármekkora legyen is a szárazság, annak medre soha nem apad ki. A hívek Galva tiszteletére emelték a komplexumot, és annak ellenére, hogy a templom évtizedek óta elhagyatott, és a majomkolóniákon kívül senki nem lakja, a hívők a mai napig azért érkeznek ide, hogy a medencék szent vízében megmártózva bűneiktől megtisztuljanak.

Elhagyva a templomegyüttes palotaszerű épületeit, elindulok a lépcsőkön, hogy megnézzem a fürdőzőket. Vigyázva haladok, ügyelve arra, hogy a kövek közt turkáló tehenek és majmok csoportját ne zavarjam túlságosan. Mikor a Galta Kundhoz érek, leveszem a papucsomat, és rálépek az uszodányi medence szélére.

Asszonyok és férfiak merülnek alá ruhástól, prüszkölve az algák miatt zöldre festett forrásvízben, néhány turista lezeng csak, de nagyon úgy fest, egyikünknek sem akaródzik a fürdés. Újabb majmok csoportja jelenik meg a sziklákon, villámgyorsan csapnak le a fürdőzök prédául hagyott ruhaira, egy piros, csillogó cipőt már fel is kapnak az indiaiak nagy riadalmára. Leülök a szelfiző indiai fiatalok mellé, lenézek a völgyben elterülő ősi templom kupoláira, ahol majmok ugrálnak a több száz éves szent kövek közt, teheneket etető fiatalok sétálnak, és arra gondolok, hogy India varázsa az apró dolgokban rejlik meg abban, ahogy ember, állat és természet osztja meg ezt a területet.